Életmód
Itt az eperszezon, hétvégére készítsünk epertortát

Hozzávalók:
25 dkg liszt
15 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 mokkáskanál só a tésztába
2 evőkanál víz
50 dkg eper
1 vanília puding
Elkészítés:
A sütőt begyújtjuk, hogy mire felmelegszik, már tehessük is bele a tésztát.
A lisztet a vajjal, a sóval és a cukorral gyors mozdulatokkal szétmorzsoljuk. Rátesszük a vizet, amitől a tészta szépen összeáll. A masszát formázzuk cipóvá, ezután sodrófával, vagy akár a kezünkkel kör alakúra nyújtjuk.
Beletesszük a kivajazott, kerek tortaformánkba, még ott is nyújtjuk úgy, hogy a széléről a tészta kicsit lelógjon. Ezt késsel körbevágjuk, így lesz szép hullámos a tészta széle. A levágott tésztadarabot a többi közé tesszük oda, ahol a legvékonyabb. A végén villával megszurkáljuk. Folpackba csomagolva addig tesszük a hűtőbe, amíg keskeny szeletekre felvágjuk az epret.
A tésztát sütőpapírral letakarjuk, apró súlyokat, például 3-4 darab kavicsot teszünk rá, nehogy lefúvódjon. Forró sütőbe tesszük és amikor kb. 15 perc múlva érezzük a vaj illatát, leszedjük a súlyt róla, és kisebbre vesszük a hőfokot. Kb. 180 fokon még 15-20 percig sütjük, addig, míg szép aranyszínű lesz.
Ezután készítjük el a vaníliapudingot, ezt annyi cukorral egészítjük ki, amilyen édesre szeretnénk a krémet. Olyan állagúra főzzük, hogy a kész tésztán szépen kenhető legyen.
Ha minden kész, a kihűlt tésztára kenjük a már langyos pudingot, majd a tetejére helyezzük a feldarabolt epret.