Egészség
Kiemelkedő a HIV-ellátás Magyarországon
Sokan nem ismerik föl időben a bajt

Az eseményről szóló közlemény szerint a becslések szerint a magyarországi fertőzöttek jelentős része – akár a fele – nincs tisztában állapotával, emiatt továbbra is sokan már csak a betegség előrehaladott, tünetes stádiumában kerülnek az ellátórendszerbe. Az utóbbi években emelkedett a fertőzött nők aránya, és több esetben előfordult a korábban nem jellemző perinatális átvitel olyan édesanyák újszülöttjeinél, akik nem tudtak arról, hogy fertőzöttek. A legfrissebb adatok szerint tavaly mintegy 40,8 millió HIV-fertőzött élt világszerte, körülbelül 1,3 millió új fertőzést jelentettek és 630 ezren hunytak el AIDS-ben, illetve a fertőzés szövődményeiben.
A közlemény idézi Szlávik Jánost, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet centrumvezető főorvosát, a Pro Infectologia Alapítvány szakértőjét, aki szerint az elmúlt évtizedekben jelentős eredmények születtek a HIV terjedésének visszaszorításában, azonban a friss adatok arra figyelmeztetnek, hogy az AIDS továbbra is velünk van. Kiemelte: a magyarországi HIV-ellátás egyértelműen a nemzetközi élvonalba tartozik. A modern terápiáknak köszönhetően az idejében diagnosztizált betegek teljes értékű életet élhetnek, és ha a gyógyszereiket előírásszerűen szedik, gyakorlatilag nem fertőznek tovább.
Sajnálatosnak nevezte azonban, hogy több mint egy évtizede nem változik érdemben a késői stádiumban – a megfertőződés után akár 10-15 évvel – kiszűrt magyarországi betegek száma. Az évente diagnosztizált 200-300 új HIV-fertőzésből 40-50 beteg későn, csak a betegség előrehaladott és rossz prognózisú AIDS-stádiumában kerül az ellátórendszerbe. A halálozások száma 10–20 között van évente. A hazai HIV-centrumokban körülbelül háromezer beteget kezelnek. A Pro Infectologia Alapítvány hangsúlyozza: a rendszeres szűrés és a korai felismerés a leghatékonyabb eszköz a súlyos szövődmények, valamint a fertőzés továbbadásának megelőzésében. A WHO ajánlása szerint minden aktív szexuális életet élő embernek – nemtől és életmódtól függetlenül – érdemes ismernie saját HIV-státuszát, hiszen a fertőzés a heteroszexuális népesség körében is jelen van.
Magyarországon a HIV-fertőzés korszerű kezelését biztosító modern antiretrovirális terápiák teljes palettája elérhető és államilag finanszírozott. A kezelés hatékonyságát jól mutatja, hogy a kiszűrt HIV-fertőzöttek több mint 90 százaléka követi a terápiát, ezért közöttük gyakorlatilag teljes körűen sikerül kimutathatatlan – az átadást is lehetetlenné tévő – szintre csökkenteni a vírusszámot. 2010–2024 között 40 százalékkal kevesebb új fertőzést jelentettek világszerte, valamint az AIDS-halálozás is kevesebb mint a felére csökkent, a betegség továbbra is komoly globális kihívás: a mintegy 41 millió HIV-fertőzött közül 9 millió nem jut hozzá az életmentő kezeléshez, és több mint 11 millió esetben a vírus terjedése sem kontrollált - írták.
Mint írták: az UNAIDS 2025-ös jelentése szerint finanszírozási nehézségek miatt számos közösségi alapú szűrési és támogató szolgáltatás szűnt meg vagy szorult vissza világszerte, ami kedvezőtlen hatással van a járványügyi mutatókra. Magyarországon a magas színvonalú HIV-ellátás és a korszerű terápiák hozzáférhetősége kedvező kiindulópont a betegség felszámolásához, feltéve, ha az évtized végéig sikerül csökkenteni a HIV-fertőzötteket sújtó stigmatizációt és a szűréssel kapcsolatos félelmeket, valamint sikerül bővíteni az ingyenes, anonim szűrési lehetőségeket.
