Kutyák is lehetnek autisták?

Bár az „autista” szó (autista kutya) vitatott az állatviselkedésben, a jelenség létezését – vagyis az eltérő idegrendszeri működésből fakadó sajátosságokat – egyre több szakmai megfigyelés támasztja alá. Jacqueline Boyd, a Nottingham Trent University kutyaviselkedés-szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy a diagnóziscímkék helyett a mindennapi működést érdemes vizsgálni. Más szóval: mitől lesz komfortosabb a kutyák élete? Hogyan csökkentjük a stresszt és növeljük a kiszámíthatóságot? Ez a szemlélet segít, hogy ne címkézzünk, hanem célzottan támogassunk.

Először is, gyakori a szenzoros érzékenység. Egyes kutyák összerezzennek ajtócsapódásra, kerülik az érintést, vagy elbújnak, ha túl sok inger éri őket. Emellett megjelenhetnek repetitív minták: farokkergetés, pörgés, árnyék- vagy fényfolt-vadászat, merev ragaszkodás a rutinokhoz. Ezek a jelek nem „rosszaságot”, hanem megküzdési mechanizmust tükrözhetnek, különösen túlterheltség idején.

Másodszor, az ADHD-hoz (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarhoz) hasonló vonások is felbukkanhatnak:

• túlzott pörgés,
• impulzivitás,
• rövid figyelmi ablak és a
• feladatok közti gyors váltogatás.

Ugyanakkor mindig érdemes kizárni orvosi okokat (fájdalom, bőrprobléma, hallásgond), mert hasonló tüneteket válthatnak ki. Végül a társas helyzetek is nehezek lehetnek: egy neurodivergens kutya nehezebben olvassa mások jelzéseit, könnyebben túlterhelődik zajos kutyafuttatókban, ami elkerülő vagy reaktív viselkedéshez vezethet.

Az eltérő viselkedés soktényezős. A genetikai sajátosságok, a korai életszakasz tapasztalatai, a környezeti ingerek mennyisége és minősége, sőt a gazdi életmódja is szerepet játszhat. Például az alváshiány, a kaotikus napirend és a túl sok, kontrollálatlan inger rendszeresen „felhúzhatja” a kutya idegrendszerét. Ezzel szemben egy következetes rutin, elegendő pihenő és célzott mentális munka stabilizálhatja a működést.

A szakirodalom – beleértve a Nottingham Trent University köré szerveződő szakmai diskurzust is – egyre óvatosabban használja az „autista” címkét, és inkább leíróan beszél a profilokról.

Így könnyebbé válik különbséget tenni az autista-szerű és az ADHD-szerű mintázatok között. Míg az előbbinél gyakori a szenzoros túlérzékenység és a repetitív rutinok iránti ragaszkodás, addig az ADHD-nál a hiperaktivitás, az impulzivitás és a fókusz fenntartásának nehézsége hangsúlyosabb. Természetesen a valóságban ezek a minták keveredhetnek is.

Először is, építsünk kiszámítható napirendet. A fix séták, etetések és pihenőidők biztonságot adnak. Továbbá csökkentsük a felesleges ingereket: zajos helyett válasszunk csendesebb útvonalat, társas helyzetben pedig tervezzük rövidebbre a találkozásokat. Ha a kutya túlterhelt, vonuljunk félre, és adjunk neki időt a „resetre”.

Másodszor, fárasszuk a kutyát agyban, nem csak testben. Szagmunka, lassító etetők, problémamegoldó játékok és rövid, sikerélményre épülő tréningek sokat segítenek.

A pozitív megerősítés az alap: jutalmazzuk a kívánatos viselkedést, és bontsuk apró, tanulható lépésekre a feladatokat.

Emellett alkalmazzunk „ingerdiétát”: fokozatosan, kontrolláltan emeljük az ingerszintet, hogy a kutya idegrendszere alkalmazkodni tudjon.

Végül, dolgozzunk csapattal. Konzultáljunk állatorvossal a testi okok kizárására, majd kérjünk segítséget tapasztalt viselkedésterapeutától.

Egyéni tervvel – amely figyelembe veszi a kutya szenzoros profilját és energiaszintjét – reális célokat állíthatunk. És ami talán a legfontosabb: ünnepeljük a kis eredményeket. A neurodivergens kutya nem „elromlott”, hanem másképp működik. Ha együtt tanulunk, a közös élet nemcsak könnyebb, hanem gazdagabb is lesz – írta meg az Origo.