Egészség

Mennyit igyunk naponta?

A testtömegünk tíz százalékának megfelelő vízhiány már súlyos keringési zavarokat okozhat

Mivel szervezetünk nagy része víz, annak működéséhez elengedhetetlen a folyamatos folyadékpótlás. Azzal kapcsolatban azonban, kinek mennyit kell innia, számos tévhit kering.

Mennyit igyunk naponta?
Nem csak a megivott víz mennyisége számít, hanem szinte minden étel, amit elfogyasztunk
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Monika Skolimowska

Létfontosságú a folyamatos folyadékpótlás, ezt pedig az is jelzi, hogyan reagál a szerveztünk, ha nem iszunk eleget. 1-2 százaléknyi vízvesztés ugyanis már fáradékonysággal, fejfájással járhat, három százalék felett pedig a száj is kiszárad, kicserepesedik, illetve a nyáltermelés is lecsökken. A testtömegünk tíz százalékának megfelelő vízhiány már súlyos keringési zavarokat okozhat, megnő a pulzus, és görcsök jelentkeznek, húsz százalék felé közelítve pedig a vesék már nagy eséllyel leállnak, a keringés összeomlik és életveszélyes állapot áll be.

Ennyit kell inni naponta

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság életkorra lebontva is meghatározza az ideális napi folyadékbevitelt. Javaslatuk alapján

  • 2-3 éves korban 1,3 liter;
  • 4-8 éves korban 1,6 liter;
  • 9-13 éves kor között a lányoknak 1,9 liter, a fiúknak 2,1 liter az ajánlott folyadékbevitel naponta.
  • 14 éves kor felett a felnőtteknek is javasolt mennyiség az érvényes: egy felnőtt nőnek napi 2 litert, egy felnőtt férfinak pedig 2,5 liter folyadékot kell fogyasztania.

Amikor ennél is többre van szükség

  • extrém terheléskor
  • kánikulában
  • hányással, hasmenéssel járó betegség esetén, illetve
  • a szoptatós kismamáknak 2,7 litert kell meginniuk mindennap.

Csak a megivott víz számít?

Persze nem csak a megivott víz mennyisége számít, hanem szinte minden étel, amit elfogyasztunk - állítja a hazipatika.com. Főleg a lédús zöldségek és gyümölcsök hidratálják a szervezetünket: a görögdinnye, a sárgabarack, illetve az eper közel 90 százaléka víz. A levesek, smoothie-k, fagylaltok tovább növelik a szervezetünk folyadékkészleteit, sőt a hosszabb kávék is több folyadékot adnak, mint amennyit elvonnak a szervezettől. Megfelelő táplálkozással nagyjából 1-1,2 liternyi folyadékot viszünk be minden nap.

Ez a jele, ha túl keveset iszol

Ha már szomjazunk, az annak a jele, hogy kis mértékben már ki is száradtunk. Vizeletünk azonban sokat elárul arról, hogy eleget iszunk-e: ha szervezetünk kellően hidratált, a vizelet színtelen vagy világossárga, dehidratáltság esetén azonban sötétebb, narancssárgás színű.

Kapcsolódó írásaink