Egészség
A japán gyaloglással még többet fogyhat
Felejtse el a 10 000 lépést

A japán gyaloglás mögött tudományos kutatások és látványos eredmények állnak.
A japán gyaloglás egy olyan intervallumos mozgásforma, amely a gyors és a lassú séta váltakozásán alapul. A módszer nem új, de most a közösségi médiában újra népszerűségre tett szert. A technika lényege:
- 3 perc gyors gyaloglás
- 3 perc lassú séta
A fenti váltakozást ötször ismételve, összesen 30 perces edzés lesz belőle.
Ez a fajta mozgás nemcsak egyszerű és bárki számára elérhető, de bizonyítottan javítja az állóképességet, erőnlétet, és még a vérnyomást is.
A japán gyaloglás egészségügyi előnyei
A japán kutatók már 2007-ben is vizsgálták az intervallumos gyaloglást. A kutatások szerint azok, akik így mozogtak, jelentős javulást mutattak:
- az alsó végtagi izomerőben (akár 20%-kal);
- a szív- és érrendszeri állapotban;
- és általános fizikai teljesítményükben (akár 40%-kal).
Ez a mozgásforma hatékonyabban éget kalóriát, mint a folyamatos tempójú séta, és segíthet átjutni a tipikus fogyási nehézségeken (olyan időszakokon a fogyás során, amikor a testtömegvesztés megáll, vagy jelentősen lelassul, annak ellenére, hogy az illető továbbra is tartja a diétáját és/vagy rendszeresen mozog.)
A japán gyaloglás pozitív hatásai, a javuló közérzet, a jobb alvásminőség és a növekvő állóképesség már 2–3 hét után észlelhetők, ha hetente legalább háromszor edzel. Hosszabb távon (6–8 hét után) a vérnyomás és koleszterinszint csökkenése is tapasztalható lehet - írja a mindmegette.hu.
A japán gyaloglás kiváló alternatíva lehet azoknak, akik nem szeretnek futni, vagy akik ízületkímélő, mégis hatékony mozgásformát keresnek. A gyaloglás ezen típusa nemcsak egészségesebb, hanem szórakoztatóbb is, mint a monoton, egyenletes séta – és közben a test minden porcikáját megmozgatja.