Egészség

Erről árulkodik sétatempónk

Egy friss kutatás szerint agyunk egészségének egyik legbiztosabb hírnöke

Vannak akik gyorsan, vanak akik pedig lassan sétálnak, azonban a legújabb kutatások szerint ez többet elárul agyunk állapotáról és koráról mint azt elsőre a szakértők gondolták.

Erről árulkodik sétatempónk
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Henry Nicholls

Az napjainkra már tudományos ténynek számít, hogy ahogy haladunk előre életünkben, úgy változik testünk és agyunk is, nem feltétlenül a jó irányba. A legtöbb idős ember tapasztal valamilyen szintű kognitív hanyatlást és persze olyanok is vannak, akik már viszonylag korán a demencia jeleit mutatják.

A séta tempónk pedig meglepően sokat elárul agyunk és szervezetünk egészségének az állapotáról.

A legtöbb esetben ugyanis a kutatók szerint jól dokumentálhatóan egyéb háttérben meghúzódó egészségügyi probléma is jelen szokott lenni akkor, amikor valaki mobilitása visszaesik. Az teljesen természetes, hogy ahogyan öregszünk, úgy lassúl sétálásunk tempója is, azonban ettől még érdemes odafigyelnünk ezekre a változásokra.

A szakértők szerint a sétatempónk lemérésével rengeteg információhoz juthatunk saját egészségünkről, hiszen a sétálás egy olyan komplex folyamat, amely szervezetünk egészét igénybe vesz, beleértve agyunk rengeteg területét is.

Az átlagos sétatempó egy 40-49 éves nő számára 1.39m/s, egy férfi számára ez 1.43m/s

50-59 év között ugyan ez a szám nők esetében 1.31m/s egy férfi esetében pedig 1.43m/s

60-69 év között ugyan ez a szám nők esetében 1.24m/s míg férfiak esetében 1.43m/s

Míg 70-79 év között ugyan ez a szám nők esetében 1.13m/ míg férfiak esetében 1.26m/s

Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen amennyi mindent megtudhatunk a sétálási szokásainkból, annyi kockázatot is csökkenthetünk vele, ha rendszeresítjük életünkben, főleg ha egyébként ülő munkát végzünk.

Kapcsolódó írásaink

A séta is sokat számít

ĀNem kell maratont futni ahhoz, hogy csökkentsük a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát