Egészség

Hátfájás és ami mögötte állhat

Szinte megszámlálhatatlan oka lehet a hátfájásnak

Mindenkinek fájt már a háta élete során, azonban a mögötte álló okok listája igen csak hosszú lehet – írja a Yahoo friss cikkében.

Hátfájás és ami mögötte állhat
Képünk illusztráció
Fotó: Science Photo Library via AFP/R3F

A hátfájást általában mindenki megtapasztalja élete során, azonban amikor a mögötte álló okokat keressük, néha muszáj egy kis nyomozást végezni. Az egyik legfontosabb dolog amit meg kell vizsgálnunk, hogy mikor és hogyan is jelentkezik ez a fájdalom.

Ha például felkelés után a nyakunk és a hátunk fáj, akkor egyértelműen elaludtuk azt, ez pedig általában azt is jelenti, hogy nem választottunk jól matracot, érdemes lehet tehát megvizsgálni a keménységét, ha pedig szükséges akár egy speciális boltba is ellátogathatunk a leginkább hátbarát matracért.

Szintén fontos megkülönböztetni a mozgásból származó hátfájdalmat, aminek egyik jellemzője, hogy általában kiterjedtebb és tompább fájdalomról beszélünk ilyenkor.

Érdemes lehet a korunkra is gondolni, miután sajnos ahogy öregszünk, úgy ízületeink is velünk öregszenek. Ennek folyományaként rengetegen tapasztalnak meg valamilyen formában rendszeres ízületi és izomfájdalmakat. Nem szükséges azonban halálra rémülni, hiszen ez csupán annyit jelent, hogy ízületeinknek több gondoskodásra van szüksége, így érdemes lehet a táplálékkiegészítők és a kímélő sportok felé fordulni.

Nem árt azonban figyelni, hiszen ha hátfájdalmunk a házi praktikák és pihentetések mellett sem szűnik és napokig fennáll, úgy érdemes lehet egy szakembert felkeresni egy kivizsgálásra.

Kapcsolódó írásaink