Egészség

Új ebolagyógyszer a láthatáron

Akár már egy pirula is elég lehet a halálos vírus ellen

Egy új, majmokon végzett kísérlet alapján közel lehet az áttörés az ebola gyógyításában – írja a Science Alert.

Új ebolagyógyszer a láthatáron
Ugandai orvosok a legutóbbi, 2022 szeptemberében kitört ebolajárvány alatt (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Badru Katumba

Az ebola évente több százezer ember életét követeli, főként az afrikai országokban. Habár 2019-re már széles körben engedélyezték az ebola elleni védőoltást, azonban ezeknek a szállítása és felhasználása rendkívüli adminisztrációt és logisztikát igényel.

Most azonban úgy fest, új alternatíva is nyílhat, miután egy majmokon végzett teszt szerint egy új pirula képes lehet a vírust legyőzni. A kísérletek során ráadásul a majmok szervezetéből nemcsak a vírust sikerült teljesen kiírtani, de immunválaszt is sekerült elérni, ezzel pedig hosszú távon is védettséget szereztek az állatok.

Az engedélyeztetésig persze hosszú út vezet még, azonban ha sikerre viszik a kutatók, az új gyógyszer akár teljesen el is törölheti az ebolát a föld színéről.

Kapcsolódó írásaink

A véradás egészséges

ĀEgy friss kutatás szerint nemcsak életeket menthetünk vele, de szervezetünkre is jó hatással van