Egészség

Az étrend-kiegészítők csodákat tehetnek

Egy friss kutatás szerint agyunkat is megvédheti az öregedéstől

Manapság egyre többen szednek étrend-kiegészítőket, azonban ezek egészségügyi hatásai könnyen lehet hogy jelentősebbek, mint azt elsőre gondoltunk – írja a Science Alert.

Az étrend-kiegészítők csodákat tehetnek
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/BSIP/Image Point Fr/Collanges

Egy friss kutatás szerint úgy fest, nem csak öregedő szervezetünknek és emésztésünknek, de agyunknak is jót tesznek a különböző protein- és prebiotikum-tartalmú készítmények. Erre azután jutottak a kutatók, miután több hónapon keresztül vizsgáltak ikerpárokat, akiknek egyik fele táplálékkiegészítőt, másik felük pedig placebót kapott.

A szakemberek már az első hét után megfigyelték, hogy a gyomorban és az emésztésben szinte szemmel látható különbség van az ikerpárok két tagja között. Később aztán az eredmények már azt is bizonyították, hogy az ikerpárok táplálékkiegészítőt szedő tagjai egyértelmű kognitív javuláson estek át.

A kutatók szerint ez a folyamat azonban a gyomorban kezdődött. A feltételezések szerint ugyanis a bélflóra javulásával megjelentek olyan jótékony baktériumok is szervezetben, amelyek serkentően hatottak az agyi működésre.

Ahhoz persze még sok tesztre van szükség, hogy a pontos hatásmechanizmust megérthessük, azonban az eredmények alapján emésztésünk jobban összefügg agyunk egészségével mint azt eddig gondoltuk volna.

Kapcsolódó írásaink

A véradás egészséges

ĀEgy friss kutatás szerint nemcsak életeket menthetünk vele, de szervezetünkre is jó hatással van