Egészség

Az idei influenzaszezon kapcsán komoly kérdések merültek fel

Több kutató is aggódik a vírus gyermekek agyára gyakorolt hatásai miatt

Az idei influenzaszezon az egész világon erősebb volt a megszokottnál, ez pedig új aggodalmakat hozott a felszínre – írja a Health Day.

Az idei influenzaszezon kapcsán komoly kérdések merültek fel
Képünk illusztráció
Fotó: Science Photo Library via AFP/Peakstock/LDA

Az Amerikai Egyesült Államok hivatalának tájékoztatása szerint az idei influenzaszezon a szokottnál is erősebb volt, a tél folyamán ugyanis legalább 19 ezer ember veszítette életét, akik között 86 gyermek is volt. A kutatók a vizsgálatok során megállapították, hogy gyerekek közül kilenc súlyos agyi komplikációkba halt bele.

Ez a ritka komplikáció eddig is ismert volt a szakemberek szerint, azonban a mostani adatok alapján a jövőben komolyabb problémákat is okozhatnak majd az emelkedő esetszámok. Ennek megfelelően a szakemberek szerint el kell kezdeni az úgynevezett korai monitorozást, hiszen ilyenkor kiemelten fontos, hogy az orvosok időben lépjenek.

Az orvosok ezzel egy időben a vakcinák fontosságát is hangsúlyozták, amelyek, mint kiemelték, nem elsősorban a betegség teljes megelőzésére, hanem a lefolyásának enyhítésére szolgálnak.

Kapcsolódó írásaink