Egészség
Átalakul a szakrendelés az egészségügyben
Sokkal hatékonyabb lehet a betegellátás a friss javaslat szerint

A javaslat alapján, ha valaki budapesti lakosként éppen Debrecenben érzi úgy, hogy szakrendelőbe menne, a beutalóval megteheti. Szintén fontos változás lehet, hogy a jövőben az orvosi rendelők nem tartalékolhatnak az időpontokkal, az összes lehetséges időpontot fel kell tüntetniük.
Ezzel kapcsolatban a Belügyminisztérium cáfolta, hogy megszűnne az eddig időpontfoglalási rendszer:
„A szakrendelőkben, a járóbeteg-ellátásban rendelkezésre álló időpontfoglalási lehetőségek továbbra is a páciensek rendelkezésére állnak” – írták. Emlékeztettek, hogy egy tavalyi konferencián Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgató-helyettese statisztikákkal mutatta be, hogy mennyire egyenetlen terheléssel dolgoznak a szakrendelők. Az előadásából kiderült, miközben reggel 8 és 16 óra között zajlik a rendelés, az adataik szerint a legtöbb beteget reggel 7 és 14 között látják el, azt követően drasztikusan csökken a betegszám. Az új javaslatok ezen a téren is elmozdulást hozhatnak.