Egészség

Akár komoly bajt is jelezhet a hirtelen fogyás

Sokan bármit megtennének érte, azonban nem mindig jó jel a hirtelen súlyvesztés

A fogyás sokak számára kívánatos, azonban a hirtelen súlyvesztés akár komoly bajt is jelenthet – írja az Everyday Health.

Akár komoly bajt is jelezhet a hirtelen fogyás
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Science Photo Library/R3F/Science Photo Library

Egy friss tanulmány keretében a szakértők azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat mutatható ki a súlyvesztés és a demencia között, eközben pedig meglepő felfedezést tettek. A kutatás vezetői az adatok alapján arra jutottak, hogy sokkal hajlamosabbak azok az emberek az demencia kialakulására, akik hirtelen fogyást produkáltak.

Ennek a kutatók szerint egyik oka lehet a koleszterinszint változása, amiről már korábban megállapították a szakemberek, hogy összefüggést mutat a demencia kialakulásával. A koleszterinszint változása pedig már évekkel korábban megkezdődik, ez pedig bizonyos esetekben hirtelen fogyást is eredményezhet.

Habár a fogyás mellett a legtöbben nem szoktak étrendi okokat keresni, mégis fontos, hogy fenntartsuk a megfelelő diétát, hiszen ezzel tehetünk a legtöbbet szervezetünk egészségének megőrzéséért.

Kapcsolódó írásaink