Egészség

Így kerülhetjük el a vesekövet

Az emberek öt százaléka szenved vesekőtől

A vesekövesség sok ember életét megkeseríti. Van azonban néhány dolog, amivel megelőzhetjük a problémát, ha odafigyelünk – írja a sports.kz.

Így kerülhetjük el a vesekövet
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Danila Pyrikov nefrológus szerint az urolithiasis, azaz a vesekövesség megelőzéséhez először is megfelelő folyadékbevitelre van szükségünk, ennek hiánya ugyanis a sók koncentrációjának növekedéséhez vezet a vizeletben.

„Könnyebben nagy kristályokká alakulnak, kicsapódnak, fixálódnak és tovább nőnek. Ezért fontos, hogy naponta két-három liter vizet igyunk meg” – mondta az orvos. Pyrikov tisztázta, hogy a vizeletnek átlátszónak vagy enyhén sárgásnak kell lennie.

Emellett fontos az is, hogy a só és a hús, főleg a vörös hús fogyasztását ne vigyük túlzásba, csak mértékkel, testsúly kilogrammonként legfeljebb 1,0-1,3 gramm fehérjét együnk naponta. Ezzel szemben a gyümölcs- és zöldségbevitel növelését, valamint az egészséges testsúly fenntartását javasolta. Az elhízás ugyanis növeli a vesekő kialakulásának kockázatát. Az orvos az egyéb kockázati tényezők közé sorolta az öröklődést, a mellékpajzsmirigy patológiáit, a köszvényt és a visszatérő húgyúti fertőzéseket.

Kapcsolódó írásaink

A véres vizelet okai

ĀHa a vörösvértest bármilyen módon a vizeletbe jut, akkor véres vizeletről beszélünk