Egészség

Emelkedik a mellrák aránya a fiatal nők körében

Miközben a mellrák okozta halálesetek száma csökkent, az új diagnózisok aránya nőtt, különösen a fiatalabb nők esetében – derült ki az Amerikai Rákellenes Társaság legfrissebb jelentéséből, amit a Yahoo News idézett. Európában hasonlóan alakul a helyzet.

Emelkedik a mellrák aránya a fiatal nők körében
A fiatalabb nők körében emelkedett a mellrák megbetegedések száma (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto

Az Amerikai Rákellenes Társaság legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy és a fiatalabb nők körében egyre gyakrabban fordul elő a mellrák.

A megbetegedések aránya 2012 és 2021 között minden évben egy százalékkal nőtt összességében, de az 50 év alatti nők körében évente mintegy 1,4 százalékkal. Sőt, az 50 év alatti ázsiai amerikai és csendes-óceáni szigetlakó nők körében a növekedés még nagyobb volt: 2000 óta 50 százalékos.

Az egyelőre nem világos, hogy mi áll a jelenség mögött, az biztos, de dr. Sonya Reid, a Vanderbilt University Medical Center onkológusa az NBC Newsnak elmondta, hogy ez valószínűleg a „módosítható kockázati tényezőknek, például az élelmiszerekben, a levegőben vagy a vízben lévő környezeti expozíciónak, az elhízás növekvő arányának és a mozgásszegény életmódnak köszönhető”.

Ami Európát illeti, a helyzet hasonló, és hazánk sem kivétel. Míg 2011-ben 71 ezer mellrákos volt a hazai betegellátásban 2019-re 103 erre nőtt a számuk. A mammográfiás vizsgálatra azért is fontos, hogy a nők elmenjenek, mert a tavalyi adatok szerint Magyarországon drámaian nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma. 2011 és 2019 között 30 százalékkal több emlődaganatos beteget diagnosztizáltak.

A fenti hírrel egybevetve ez azt sugallja, hogy az életmód és a káros anyagok mellett genetikai okai is lehetnek a növekménynek. Az pedig külön aggasztó, hogy a covidjárvány alatt jelentősen csökkent a szűrővizsgálatokon résztvevők aránya szerte az unióban. Míg azonban a skandináv országokban még így is 80 százalék fölötti, addig nálunk 30 százalék alatti az arány az ötven feletti nők esetében.

Kapcsolódó írásaink