Egészség

Kulcsfontosságú lehet az anyatej a mellrák korai felismerésében

Az úttörő kutatás jelentősen megnövelheti a terhesség alatt mellrákkal diagnosztizált nők túlélési arányát

Egy nemrég közzétett tanulmány alapján úgy tűnik, az anyatejnek életmentő előnye lehet – írja az elle.hu.

Kulcsfontosságú lehet az anyatej a mellrák korai felismerésében
Hazánkban minden tizedik nőt érintő mellrákos megbetegedés nem megelőzhető, de időben felismerve jó eséllyel gyógyítható
Fotó: AFP/Science Photo Library/CPD/Science Phot/Cristina PedrazziniC

Egy nemrég közzétett tanulmányban arról írnak, hogy az emlőrákos betegek anyateje sejtmentes rák-DNS-t, úgynevezett keringő tumor-DNS-t tartalmazhat. Ez a felfedezés alapjaiban változtathatja meg a mellrák szűrésének és kezelésének a menetét a várandós, valamint a szülés utáni nők esetében – írja az elle.hu.

Mindez azért nagyon fontos, mert Christina Saura, a spanyolországi Vall d'Hebron Onkológiai Intézet (VHIO) úttörő kutatásaiért felelős csapat vezetője azt mondja, hogy a terhes, illetve a szülés után lévő nők gyakran előrehaladott stádiumban kapják meg a rákos diagnózist. Ennek oka, hogy a terhesség és a szülés után időszak olyan élettani változásokat eredményez az emlőben, amelyek miatt nehezebb a daganatokat felismerni. Éppen ezért a kutatók fáradhatatlanul azon dolgoznak világszerte, hogy a korai felismerés hatékonyabb és elérhetőbb módszereit tárják fel, ez a legújabb felfedezés pedig minden eddiginél úttörőbb lehet.

Saura azt mondja, hogy az anyatej tesztelésének az ötlete az intézet egyik páciensétől származott, egy nőtől, akit a harmadik terhessége alatt diagnosztizáltak mellrákkal. A vizsgálathoz szükséges lefagyasztott anyatejet egyébként maga az ötletgazda biztosította. A minta megvizsgálását követően a tudósok azt a felfedezést tették, hogy a tumort jelző mutáció jelen volt. Ezt követően Saura és a csapata rájöttek, hogy az anyatejben rejlő potenciál nagyon magas, a jelenlegi szűrési technikáknál jóval pontosabb eredményt ad, így még korai stádiumban felfedezhető lehet a betegség. 15 vizsgált beteg közül 13 anyatejmintában sikerült kimutatniuk azokat a mutációkat, amelyek az emlőrákos betegek daganatában is jelen vannak, míg az ugyanekkor gyűjtött vérmintákban csak egy esetben sikerült kimutatni ugyanezt.

Növekvő túlélési arány

Mivel jelenleg egyetlen szűrési technika sem kínál lehetőséget a terhes nőknek a korai felismerésre, ez az úttörő kutatás jelentősen megnövelheti a terhesség alatt mellrákkal diagnosztizált nők túlélési arányát. A meglévő szűrési módszerekkel ellentétben az anyatej-biopszia teljesen fájdalommentes, hiszen csupán egy tejmintát kell hozzá leadni. A VHIO csapata egyébként azt reméli, hogy az eljárás hamarosan széles körben is elfogadott szűrési módszerré válik a fogamzóképes korú nők körében.

Kapcsolódó írásaink