Egészség

Kegyes halál

Eutanáziával ért véget a volt holland miniszterelnök és felesége élete

A 93 esztendős korábbi holland miniszterelnök és vele egykorú felesége kézen fogva hunyt el, miután mindketten engedélyt kaptak az eutanáziára. Hollandiában egyre több pár kérvényezi, hogy közösen részesülhessenek a „kegyes halálban”.

Kegyes halál
Dries van Agt volt holland kereszténydemokrata miniszterelnök (balra) még 2002-ben, Hágában
Fotó: AFP/ANP/Olaf Kraak

A közlemény szerint az exminiszterelnök kézen fogva hunyt el az őt több mint hetven éve támogató Eugenie van Agt-Krekelberggel, három gyermeket, több unokát és dédunokát hátrahagyva.

A házaspár a hírek szerint régóta egészségügyi problémákkal küzdött, Van Agt például 2019-ben agyvérzésen esett át egy palesztin megemlékezésen tartott beszéde közben, és soha nem sikerült teljesen felgyógyulnia. Mások mellett ezért választhatták a Hollandiában már több mint két évtizede engedélyezett „kegyes halált”.

Hollandia 2002-ben a világon elsőként legalizálta az eutanáziát szigorú feltételek mellett. E szerint eutanáziát csak tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen, ismétlődően, külső befolyástól mentesen és írásban lehet kérelmezni abban az esetben, ha a kérvényező olyan súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved, amelynek fizikai vagy pszichológiai tünetei orvosilag nem enyhíthetőek. Az eutanáziát két orvosnak kell elvégeznie, közülük egyik sem lehet a beteg családtagja.

Kapcsolódó írásaink