Krónika
„Legjobb esetben is tíz évem maradt hátra”

Tavaly decemberben számoltunk be róla, hogy Ozzy Osbourne nincs a legjobb állapotban. A zenész a 2023-as budapesti koncertjét is lemondta, a Rolling Stone-nak adott interjúban pedig arról beszélt, hogy érzi magát most, húsz évvel azután, hogy 2003-ban Parkinson-kórral diagnosztizálták.
– Megőrülök, amikor olyasmit olvasok a lapokban, hogy „Ozzy az utolsó harcát vívja”, vagy hogy „utoljára énekelte el a Paranoidot”. Tudod, igazából nem is gondolok olyan sokat a Parkinsonra. De ők már akkor is a Parkinsont látják, ha csak megvakarom a s*ggem – kezdte kendőzetlen őszinteséggel, hozzátéve: 2019-ben egy újabb műtéten esett át a balesete miatt, amelynek következtében gerincsérülést szenvedett. Bár akkor utolsó műtétként emlegette a nem túl kellemes beavatkozást, mégis újra megoperálták.
Ez tényleg rendesen kiütött. Találtak egy daganatot az egyik csigolyámban, amit ki kellett ásniuk. Ember, nagyon durva volt, és most az egyensúlyérzékem teljesen elcsesződött– emelte ki, aztán megjegyezte, hogy még tart a rehabilitáció, de ha minden jól megy, szeretne színpadon állni.
– Nem fogok felmenni egy félszeg Ozzyként, az együttérzést keresve. Mi a fene értelme lenne annak? Nem fogok felmenni egy kiba*zott tolószékben. Láttam Phil Collins fellépését nemrég, aki gyakorlatilag ugyanolyan problémákkal küzd, mint én. Ő felment a színpadra tolószékkel. De én ezt nem tudnám megtenni. Ezen dolgozom, és ha a legvégén összeesem, boldog emberként fogok meghalni – szögezte le a lapnak, majd – a halálra rátérve – elmondta, mennyi zenésztársa távozott mostanában az élők sorából.
Nem félek a haláltól, de nem akarok hosszú, fájdalmas, nyomorúságos szenvedést. Tetszik az ötlet, hogy ha halálos betegségben szenvedsz, elmehetsz Svájcba, ahol gyorsan elintézik a dolgot – jelentette ki az énekes, aki nem akar fájdalmak között élni, ahogyan azt a rákos édesapjánál látta. Elmesélt egy nemrégiben történt beszélgetést, amelyet a feleségével folytatott.
– Elmondtam Sharonnak, hogy nemrég elszívtam egy jointot, mire ő azt kérdezte: „Miért csinálod ezt, ez kiba*zottul meg fog ölni.” Erre azt válaszoltam: „Mit akarsz, meddig éljek, a legjobb esetben is tíz évem maradt hátra” – mesélte Ozzy.