Egészség
A demencia kockázata majdnem háromszor magasabb egy évvel a stroke után
A kockázat akár háromszorosára is nőhet a stroke-ot követő első évben

A kutatók a Torontói Egyetem Klinikai Értékelő Tudományok Intézetének adatbázisát vizsgálták. Több mint 180 ezer olyan embert azonosítottak, akik stroke-ot szenvedtek, és a túlélőket két kontrollcsoporttal párosították: az általános népességhez tartozó emberekkel és azokkal, akiknek szívrohamuk volt, de nem szenvedtek stroke-ot.
A tanulmány, amely a 2002 és 2022 közötti adatokat vizsgálta, azt találta, hogy a demencia kockázata 80 százalékkal magasabb volt a stroke-ot túlélőknél, mint az általános népességnél és azoknál, akiknek szívrohamuk volt.
Eredményeink azt mutatják, hogy a stroke-ot túlélők egyedülálló módon hajlamosak a demenciára, és a kockázat akár háromszorosára is nőhet a stroke-ot követő első évben – mondta a tanulmány vezető szerzője, dr. Raed Joundi, a McMaster Egyetem adjunktusa.
Kutatásuk azt is megállapította, hogy a stroke-ot túlélők közel 20 százalékánál a következő öt és fél évben demencia alakul ki. Az intracerebrális vérzésen, vagyis agyvérzésen átesettek kockázata közel 150 százalékkal magasabb volt, mint az átlagpopulációé.
„Azt találtuk, hogy a stroke utáni demencia aránya magasabb volt, mint a kiújuló stroke aránya ugyanebben az időszakban – mondta dr. Joundi. – A stroke károsítja az agyat, beleértve a kognitív funkciók szempontjából kritikus területeket is, ami hatással lehet a mindennapi működésre. Vannak, akiknél ismétlődő stroke következik be, ami még tovább növeli a demencia kockázatát, másoknál pedig a neurodegeneratív állapothoz hasonló progresszív kognitív hanyatlás alakulhat ki.”