Hangyák jelezték a vizeletből a cukorbetegséget

A Krisztus előtti 1500-ból származó Ebers-papiruszban már olvashatók a diabétesz klinikai tünetei („sok vizeléssel járó, senyvesztő betegség”)
A cukorbetegség első részletes leírását az időszámításunk kezdete körül élt római orvos, Celsus hagyta ránk. A diabetes elnevezés – amely görög szó és „kiáramlást” jelent (nyelvújítási fordítása húgyár) – ugyancsak római orvostól, a kappadochiai Arataeustól származik.
Indiában, ahol a betegséget „édes vizelet kór”-nak nevezték (Madhumeha), a betegségre gyanús egyének vizeletét hangyákkal tesztelték. Ha a hangyák „kedvelték” a vizeletet, az arra utalt, hogy abban sok cukor van. Koreában, Kínában és Japánban a betegséget hasonló írásjellel jelölik, és mindegyik az „édes vizelet”-re utal.

A középkori Európában szokásos volt a betegek vizeletét megkóstolni, s így megállapítani a diagnózist. De még a 17. században is Thomas Willis oxfordi orvos megízlelve a betegek vizeletét, kimondja, hogy édes, mintha cukor vagy méz volna feloldva benne. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a páciensek diétával való kezelése.
A lassú halált okozó diabétesz azonban a huszadik században lett világbetegség, az érintettek száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1980-ban a világon 108 millió volt, amely 2014-ben 422 millióra emelkedett, napjainkban pedig már több mint félmilliárd a cukorbetegek száma.
A nagyarányú növekedésben – hogy ma már a 21. század népbetegségeként tartjuk számon a cukorbetegséget – szerepet játszik az átlagéletkor növekedése vagy az, hogy ma már pontosabb diagnózist tudunk megállapítani. Emellett viszont veszélyt jelenthetnek a környezetszennyeződések és a genetikai faktorok is. De a legnagyobb kockázatot mégis a mai jóllétünk jelenti. Kezdve a helytelen táplálkozástól, az élelmiszer-minőségtől, az alkoholizmuson, drogozáson át, a gyógyszerszedésig és túlsúlyig. Mind befolyásolják ennek a komoly betegségnek a kialakulását.
Korábban úgy tudtuk, hogy felnőttkorban már csak a kettes típusú cukorbetegség jelenhet meg a helytelen étkezés és életmód miatt. Ma már az is bebizonyosodott, hogy az egyes típusú diabétesz – amely egy autoimmun betegség – is kialakulhat ugyanúgy felnőtt emberekben is, mint a gyerekek szervezetében. A diabétesz pedig veszélyes, lassan ölő betegség, például a vakság, a veseelégtelenség, a szívroham, a szélütés és az alsó végtag amputációjának egyik fő okozója. A WHO szerint 2019-ben a cukorbetegség által okozott vesebetegség becslések szerint kétmillió ember haláláért felelős.

Hála az orvostudomány fejlődésének – például az Inzulin felfedezésének (1923) – a cukorbetegség egyensúlyban tartható, de ma még véglegesen nem gyógyítható. Az egyensúlyban tartás a feltételes egészség állapota, amely a feltételek be nem tartása esetén súlyos, előbb-utóbb végzetes kimenetelű következménye lehet.

A diabétesz diétával, fizikai aktivitással, gyógyszeres kezeléssel, valamint a szövődmények rendszeres szűrésével és kezelésével kezelhető, következményei elkerülhetőek vagy késleltethetőek, mert a cukorbetegség kezelésének is az egyik legfontosabb módja az egészséges életmód.