Segítség, csak sültkrumplit eszik a gyerek ketchuppal!

Ismertem egy kisfiút, aki éveken keresztül szinte csak ketchupot volt hajlandó enni, mondjuk sült krumplival vagy kenyérrel. Evett persze néhány egyéb ételt is, ha volt hozzá ketchup. Aztán amikor elkezdett a bölcsi-előkészítő játszócsoportba járni, vagyis közösségbe került, hirtelen enni kezdett. De csak a csoportban. Megette a tésztákat, a húsokat és néha-néha egy-két kanál zöldséges ételt is. Otthon persze maradt a ketchup, de már ez is hatalmas előrelépésnek számított. Később még több ilyen gyerekkel találkoztam – és egyikük sem volt sem hiperaktív, sem autista, sem semmilyen fejlődési rendellenességgel küszködő kisgyerek. Az egyik kisfiúnak az anyukája például margarinos, ételízesítővel megszórt (!) kenyeret adott uzsonnára rendszeresen, mert ő is azt szerette. Meg a mentolos rágót, minden nap bölcsi és ovi után, hároméves kortól. Mit ne mondjak, gyakran szökött magasra a szemöldököm abban az időben.

Vannak jól evő és rosszul evő gyerekek, az ízlésünk egy részét, ahogy a habitusunkat is a genetikánk határozza meg, azonban egy része igenis fejleszthető. Minden baba úgy jön a világra, hogy az édes ízeket szereti, mert az anyatej édes. Minél idősebbek vagyunk, annál inkább kedveljük meg a savanykás, majd a keserű és a csípős ízeket. Az, hogy valaki válogatós, még nem kell, hogy rosszat jelentsen, megválogathatja valaki úgy is az általa kedvelt ízeket, hogy azok ne a gyengébb, hanem a magasabb minőségű élelmiszerek legyenek – ekkor például igényesnek hívjuk azt, aki válogatós. Sok szülő panaszkodik arról, hogy a gyereke csak néhány ételfajtát hajlandó megenni, egyebekben finnyás és válogatós. Azonban ha az ember jobban belekérdez, milyenek az otthoni főzési-étkezési szokások, sokszor ugyanazokkal a helyzetekkel találkozik. Az alábbiakban néhány egyszerű, de hosszú távon jól alkalmazható lépést mutatunk annak érdekében, hogy a gyerekek szimplán szeressenek enni és ételeket kóstolni.

Mindent csak lassan, lépésenként

Először is ahol a szülő is finnyás, ott miért lenne más a gyereke? Hiszen azt utánozza, amit otthon lát. Ha apa is kizárólag rántott húst hajlandó enni uborkával és sült krumplival, nyilván a gyerek sem fogja követelni a spenótot. A két tűz közé került anyának ilyenkor nincs könnyű dolga…

• A gyerekek nagyon vizuálisak, az étkezés pedig részben szintén igencsak vizuális tevékenység. Sokszor segít az ételek kiválasztásában, hogy együtt keresik ki a szakácskönyvből vagy az internetről, mit főzzenek hétvégén/vacsorára.
• Jó kompromisszumos megoldás, ha egy fogás két felét (például köret és húsétel) ketten választják ki: egyiket a gyerek, a másikat a szülő, és megállapodnak, hogy mindenki eszik a másik által választottból is.
• Az ismeretlen ízeket mindig valamilyen ismert íz párosításával vezessük be (pont, mint a kisbabáknál).
• Bevált alapszabály, hogy ételt kapásból elutasítani nem lehet: kóstolás után viszont mindenkinek joga van azt mondani, hogy „köszönöm, nem kérek, mert nem ízlik”.
• Vásárláskor adjuk meg a lehetőséget a gyereknek, hogy ő válasszon magának valamilyen új felvágottat, sajtot, zöldségfélét, gyümölcsöt: ha drágább terméket választ, vegyünk belőle csak egy kis adagot, amit ő megkóstolhat. Hosszú távon azonban így szokja meg azt, hogy jó dolog új ízeket próbálgatni, kóstolgatni, a megszokott szendvicseket újdonságokkal ízesíteni – ehhez akár három szem olajbogyó, egy vékony szelet aromásabb sajt vagy öt deka pástétom is elég.
• Étkezzünk gyakran „kipakolós” reggelik, vacsorák keretében: az ízlésesen kikészített, többféle felvágott, tejtermék, zöldségféle mindenkinek nagyobb kedvet ad a falatozáshoz, és a gyerekek általában sokkal többet csipegetnek így, mintha egy szelet szendvicset kapnának – még ha éppen ugyanazt eszik így is.
• Szintén bevált módszer, hogy „a tányéron lévő három ételből kettőt válassz ki, és egyél belőle”: vagyis a húsétel mellé mindig van egy zöldségköret és valami gabonaköret, így szintén megvan a választás lehetősége mindenki számára.