Egészség

Hat csoda, amit a kávé művel a testeddel

Egy jó kávé nem csak ízletes és felébreszti az embert

Rengeteg pozitív mellékhatása is van az italnak, amelyekről talán még nem is hallottál. Mutatunk hat egészen meglepő dolgot, amelyeket ismerve még nagyobb kedvvel feketézünk majd – írja a firstclass.hu.

Hat csoda, amit a kávé művel a testeddel
Egy csésze kávé (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto

Rengetegen indítják világszerte a napjukat kávéval, sokan vannak azok is, akik napközben isznak belőle még egy adagot. Az ital megítélése vegyesnek mondható: gyakran hangoztatják, hogy álmatlanságot okoz, ideges lesz tőle az ember és még a gyomrunk is éghet tőle.

A feketeleves azonban nem ennyire pokoli ital, mint amilyennek beállítják, sőt, épp ellenkezőleg: számos pozitív hatását bebizonyították már az elmúlt évek, évtizedek során. Ezeket gyűjtöttük össze az alábbiakban, kiemelve elsősorban olyan tényeket, amelyek kevésbé ismertek.

Egy 2011-es tanulmány szerint a mértéktartó kávéfogyasztás csökkenti a nőknél a depresszióra való hajlamot, férfiaknál pedig az öngyilkossági kísérletek kockázatát – vagyis alapvetően egy finom antidepresszáns az ital, amely a szerotonintermelést fokozza (ez felel érzelmeink szabályozásáért)

Kávézással a memóriáért: a megerőltető feladatok előtt fogyasztott koffein javítja a gondolkodást, az információk feldolgozását és a memóriánkat azáltal, hogy könnyebben tudunk visszaidézni dolgokat. emellett javítja fókuszunkat, reakcióidőnket és a döntéshozó képességeket is. egy 2010-es kutatás szerint napi három kávé akár 65 százalékkal csökkentheti a demencia, illetve az alzheimer-kór kialakulását is.

Kapcsolódó írásaink