Egészség
Oltási kampány kezdődött Németországban
Újabb korlátozásokat egyelőre nem terveznek

Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter az elsők között adatta be magának az oltást, és a hadsereg (Bundeswehr) berlini kórháza előtt tartott tájékoztatóján minden kortársát erre bíztatta. A 60 éves miniszter – aki kutatóorvosként elismert járványügyi szakértő is – hangsúlyozta, hogy a megfertőződés a Covid–19-et okozó, új típusú koronavírussal (SARS–CoV–2) továbbra is veszélyes, „nem elhanyagolható apróság”, és akár a még mindig kevéssé ismert, ám igen komoly következményekkel járó, hosszú covidszindrómához is vezethet.
Aláhúzta, hogy az oltás biztosítja a legnagyobb védelmet, és a hosszú covid kockázatát is csökkenti. A 60 éven felülieknek és az egészségi állapotuk vagy foglalkozásuk révén veszélyeztetett embereknek a Covid–19 elleni oltás mellett az influenza elleni védőoltás beadatása is ajánlott – mondta.
A felső légúti megbetegedések hagyományos őszi–téli szezonja idén különleges, mert a SARS–CoV–2 megjelenése óta ez az első, amikor nem lassítják a vírusok terjedését állami, országos szintű korlátozások. Ezért egyelőre nem lehet felmérni, hogy mennyire szabadul el ismét az új koronavírus, az viszont biztos, hogy ismét „nagyon sok eset lesz, de a felkészültségünk is sokkal jobb” – fűzte hozzá.
Újabb korlátozásokat egyelőre nem is terveznek, mert a világjárvány és az ellene folytatott küzdelem révén igen széles körű immunitás alakult ki a lakosságban – fejtette ki a miniszter.
Mint mondta, a kormány az emberek felelősségteljes magatartására számít, és mindenekelőtt a maszkviselés szokásának felújítását javasolja. Maszkot viselni fertőzésveszélyes helyzetekben, például zsúfolt, zárt terekben érdemes. A szájat és az orrot eltakaró maszk viselője nemcsak a környezetében lévőket, hanem saját magát is védi a fertőzésektől – mondta Karl Lauterbach.
Az oltási kampányban a vírus XBB.1.5 jelzésű változatára optimalizált oltóanyagokat használják, hétfőtől a Pfizer–Biontech vakcinája érhető el a háziorvosi rendelőkben. Ebből a vakcinából 14 millió adagot rendelt a kormány.