Egészség
A WHO szerint több mint egymillió életet mentettek meg a covidoltások
Az állítás az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Kongresszusán hangzott el

A szerzők 26 ország statisztikáiból, illetve a WHO és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ számára 2020 decembere és 2023 márciusa között hetente jelentett halálesetek és oltási adatok alapján állapították meg a megmentett életek számát.
Hatvan év fölött volt igazán hatékony a vakcina
A becslések szerint a legtöbben (96 százalék) a hatvan évnél idősebb korosztályból köszönhették életüket a vakcináknak, és csak az omikronhullám során legalább 568 ezer életet védtek meg az oltások – írja a SciTechDaily.
A kutatás, amelyet eddig tudományos lapok még nem közöltek – ugyanakkor nem vette figyelembe a védőoltások mellékhatásait, az egyes országok eltérő egészségügyi kapacitásait és a nem gyógyszeres beavatkozásokat.