Kultúra
Csak hallgasd, és engedd át magad a zenének – Exkluzív interjú Floris van Luijtelaarral
Az együttes megalakulásáról és eddigi útjáról beszélgettünk a The Vices frontemberével
– Ti még mondhatni friss zenekarnak számítotok a nagyvilág számára. Honnan, illetve miről lehettek ismerősek a hallgatóságnak?
– Igen, még mindig egy friss, holland banda vagyunk. Eddig még csak két albumot adtunk ki, és volt szerencsénk olyan előadókkal is együtt turnézni, mint a Nothing But Thieves, a YUNGBLUD és a Kensington. Egyébként tavaly már felléptünk a Szigeten is, ami nagyon vad élmény volt.
– Hogyan alakult meg a banda? Mi a történetetek?
– A The Vices eredetileg 2019-ben indult, de mi már jóval a zenekar megalapulása előtt is ismertük egymást. Simonnal még a gimiben találkoztam, amikor 12 vagy 13 évesek lehettünk. Éppen nagyban csókolóztam egy lánnyal, amikor megjelent egy a hiperaktív fiú és torka szakadtából elkezdett ordibálni, hogy „FÚÚÚÚÚÚJ!!! EGY LÁNNYAL CSÓKOLÓZIK!!!”. Azt gondoltam magamban, hogy: „Uhh, mégis ki ez a fiú…” Nos, ez a fiú lett a legjobb barátom, és nem sokkal azután, hogy találkoztunk, elkezdtünk együtt zenélni.
Mielőtt megalapítottuk a The Vicest, egy másik bandában voltunk Mathew-val, és együtt nőttünk fel zeneileg és kulturálisan is. Amikor 21 évesek lettünk, úgy éreztük, hogy már tudjuk, mit akarunk csinálni, és így megalapítottuk a The Vicest. Azonban két héttel az első koncertünk előtt (a YUNGBLUD előzenekaraként) kiderült, hogy valójában szükségünk lenne egy plusz zenészre ahhoz, hogy ezt élőben is megfelelően tudjuk csinálni. Ekkor kértük fel Jonathant, hogy csatlakozzon.
Simon és Jonathan egyébként hatéves koruk óta ismerték egymást. Még soha nem lépett fel élőben, de tudtuk, hogy nagyszerű zenész. Így történt az, hogy csatlakozott, és ezzel megszületett a The Vices.
– Mindig is zenélni szerettetek volna, vagy voltak más terveitek is?
– Amióta az eszemet tudom, gitározom. Csak 16 éves koromban jöttem rá, hogy valójában nehéz dolog lehet ténylegesen zenészként megélni. Számomra a zene volt az egyetlen dolog, ami egyetlen lehetőségként létezett. A középiskolai tanárok persze rávettek, hogy gondolkodjak a jövőmről, és akkor jöttem rá, hogy nehéz a zenészek élete. És ez igazából arra késztetett, hogy még keményebben kell dolgoznom, hogy meghallják a hangom (nevet). A zene volt az egyetlen dolog számomra, az volt a mindenem.
– Hogyan határoznátok meg a zene stílusotokat? Kik voltak rátok nagy hatással?
– Leginkább a britpop és a surfrock találkozásaként jellemezhető a mi stílusunk. Mindig is szerettem azt gondolni, hogy ha a Cage The Elephantnek, a Strokesnak és a Growlersnek lenne egy gyereke, akkor azok mi lennénk. Szeretnénk ilyenek lenni (nevet)! De a zenekaron belül még sok-sok stílus kihatás van.
Én személy szerint nagyon szeretem Lou Reedet, Mac Millert és The Arch-t (többek között), Simon mindent imád a Woodstock-korszakból és a korai Red Hot Chili Pepperstől, de Mathew például TOTO-t is imádta. Ezek a különböző zenei hatások pedig nálunk valahogy összeérnek.
– Mivel még csak pár éves a zenekarotok, ezért felvetődik a kérdés, hogy a covid hogyan befolyásolta a terveiteket?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de a koronavírus-járvány igazából sokat segített nekünk. Lehetőséget adott arra, hogy igazán megmutathassuk, kik vagyunk, és megmutathassuk a munkamódszerünket. Van egy olyan sajátos munkamorálunk és egy olyan mentalitásunk, hogy igazából semmi sem szabhat gátat az ötleteink megvalósításában.
A covid alatt nem sok zenekar ténykedett, így nekünk több lehetőségünk volt. Az emberek pedig unatkoztak és csinálni akartak valamit. Ezt az alkalmat kihasználva pedig megvalósítottuk a furcsa és őrült ötleteinket. Ráadásul az emberek hajlandók voltak nekünk segíteni! Mondok is erre egy példát.
A debütáló albumunk megjelenésének megünneplése alkalmából (ami a covid alatt jelent meg) hajóra szálltunk és kimentünk a tengerre. Itt megvártuk az apályt, és hagytuk, hogy a csónak a tengerfenéken landoljon. Ezután stúdiót építettünk a hajón, és felvettük a teljes album élő verzióját, miközben drónokkal és kamerákkal filmeztük. Ezt a videót Stranded With The Vices néven adtuk ki. Az ilyen dolgok miatt sok figyelmet kaptunk, és a covid furcsamód jó időszak volt a számunkra (nevet).
– Már másodszor léptek fel Magyarországon. Milyen érzés újra itt lenni?
– Tavaly már ugye játszottunk a Szigeten, igaz nem tölöttünk itt sok időt, mégis egy hihetetlenül csodálatos élmény volt. Nemrég jelent meg a második albumunk, és az április 23-i fellépésünk a Spit It Out! turnénk része. Március 8. óta úton vagyunk, és eddig minden fellépésünk fantasztikus volt. Alig várjuk, hogy újra Budapestre jöjjünk!
‒ Mik a jövőbeli elképzeléseitek? Merre tovább?
– Lemezeket készíteni és élőben játszani. Ennyi az egész. Ez a legjobb! Nem akarjuk magunkat egy helyhez kötni. Jelenleg minden nagyon jól megy Hollandiában, és elkezdünk turnézni Európa-szerte és az USA-ban is. Egyelőre ezt szeretnénk folytatni. Vad koncerteket adni és még többet zenét készíteni különleges és csodálatos emberekkel.
– Mi a célotok a zenétekkel? Van valami mondanivalója, üzenete a világnak?
– Nem akarjuk az embereket egy bizonyos irányba terelni a zenénkkel. Mi azért zenélünk, mert egyszerűen szeretjük csinálni, és ez az, ami segít nekünk feldolgozni a külvilág történéseit, és megtalálni az élet apró örömeit. Csak hallgasd, és engedd át magad a zenének. Ha érzel valamit, vagy elgondolkodsz rajta, már az csodálatos. Nem az számít, ha te mást érzel vagy gondolsz, mint én, csak engedd, hogy átjárjon a zene.
