Egészség
Árulkodó ujjak
Pillantson rá a kezére. Ez a hétköznapinak tűnő jel árulkodó lehet.

Az autoimmun betegségeket éppen ezért gyógyítani nem tudjuk, ám az immunrendszer működésébe gyógyszeres kezeléssel be tudunk avatkozni.
Az immunrendszer működését elnyomó készítményekkel le tudjuk lassítani a szervezet önpusztítását, a betegeknél tünetmentes állapotot és jó életminőséget tudunk elérni – magyarázza dr. Kádár János, az Immunközpont főorvosa.
Ehhez azonban arra van szükség, hogy korai stádiumban, az első tünetek megjelenése után diagnosztizáljuk a betegséget és megkezdjük a kezelést, hiszen az idő múlásával bekövetkező szövetkárosodásokat visszafordítani nem tudjuk.
Fokozott kollagéntermelés miatt elgörbülnek az ujjak
Az autoimmun betegségeknek több típusa létezik és ezek változatos tüneteket okozhatnak. A szkleroderma esetében az elváltozás a kötőszöveteket érinti. A hibás immunválasz miatt a beteg szervezete úgy érzékeli, mintha az adott testrészt valamilyen sérülés érte volna, s ennek kijavítására fokozott kollagén termelésbe kezd az adott területen. A kollagén eredetileg a bőr rugalmasságát és feszességét biztosítja, ám szkleroderma esetében a betegnél a kollagén termelődés olyan mértékben fokozódik, hogy a bőr megkeményedéséhez vezet.
A szkleroderma több típusa ismert, ezek egyike a szisztémás szkleroderma, vagy progresszív szisztémás szklerózis, amely elsősorban az életkilátásokat is rontó mértékig a tüdő és a vese kötőszövetes átalakulását vonja maga után és szklerodaktíliához, az ujjak bőrének károsodásához is vezethet.
A szklerodaktília tünetei
Az elváltozást helyi duzzanat jelezheti. Az ujjak megvastagodnak, az érintettek feszítő érzésről panaszkodnak, a bőr fényes, vagy viaszszerűvé válik. Az ujjakat egyre nehezebb behajlítani, az idő múlásával a kéz karmot képez és a beteg képtelen lesz az ujjait mozgatni. A tünetek nem hirtelen jelentkeznek, hanem fokozatosan alakulnak ki, kezdetben időről időre megszűnnek, majd ismét visszatérnek és általában a reggeli órákban rosszabbodnak.