Egészség
Nagyon jó dolog derült ki a mediterrán diétáról, több száz millióan örülhetnek neki
Az olívaolajban, tenger gyümölcseiben, diófélékben gazdag mediterrán diétának több előnye is van

Az olívaolajban, tenger gyümölcseiben, diófélékben, teljes kiőrlésű gabonákban és zöldségekben gazdag mediterrán diétának már korábban is kiderült több jótékony hatása, például a demencia megelőzésében is segíthet – írta meg a hvg.hu.
Most egy új tanulmány arról is lerántotta a leplet, hogy hogy ez az étrend a szívroham, a stroke, vagy a korai halálozás kockázatát is csökkentheti azoknál, akiknél magas a szív- és érrendszeri betegségek kockázata – több száz millió embernek lehet ez jó hír.
A magas kockázati csoportba tartozó embereknek eddig különféle diétákat ajánlottak, sokszor nem kellően alátámasztott tanulmányokra hivatkozva.
Az új, a BMJ folyóiratban publikált, jelentős tanulmány azonban most 40 randomizált kontrollált vizsgálatot foglalt magába, hét különböző étrendbe sorolt, összesen 35 548 ember részvételével, akiket három évig követtek nyomon, így kapták meg a mediterrán diétára nézve kedvező eredményeket.
Néhány korlátja azonban volt ennek a kísérletnek: például nem tudtak a kutatók megbizonyosodni afelől, hogy a résztvevők valóban tartják-e magukat étrendjükhöz, vagy hogy hatással volt-e az eredményre egy gyógyszeres kezelés, vagy a dohányzás abbahagyása – a BMJ azonban minden részletre kiterjedő vizsgálatnak tekinti a tanulmányt.
A The Guardian idézte Tracy Parkert, a British Heart Foundation dietetikusát is, aki kiemelte: függetlenül attól, hogy valaki kockázati csoportba tartozik vagy sem, az egészséges étrend – mint amilyen a mediterrán diéta is – csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ahogyan a hozzá kapcsolódó egyéb problémák kialakulásának esélye is csökkenthető vele – olvasható a portálon.