Egészség

Összefüggés van a szívbetegségek és az ózonszennyezés között

Az ózonszennyezés összefüggésbe hozható a szívbetegségek miatti kórházi kezelések számának növekedésével egy pénteken ismertetett kutatás szerint.

Összefüggés van a szívbetegségek és az ózonszennyezés között
Műtét egy szívkórházban (képünk illusztráció)
Fotó: MH

A European Heart Journal című szakfolyóiratban közzétett kutatás hetven kínai városban 258 millió embert vizsgált. A tanulmány szerzői a 2015 és 2017 közötti kórházi felvételek adatait hasonlították össze a levegőminőség alakulásával ezekben a városokban.

Az adatokból kiderült, hogy az ózonszennyezést a szívkoszorúér-betegségek, a szívelégtelenség és a stroke miatti kórházi kezelések több mint három százalékával lehetett összefüggésbe hozni.

Emellett kimutatták, hogy az ózon 10 mikrogrammos emelkedése egy köbméter levegőben 0,75 százalékkal növelte a szívroham és 0,4 százalékkal a stroke miatti kórházi felvételek számát.

Bár ezek a számok szerénynek tűnnek, hatásuk hússzorosára nőhet, amikor az ózonszint a levegőben a nyár folyamán meghaladja a 200 mikrogrammot – magyarázta Saovej Vu, a tanulmány vezető szerzője.

Ebben a szélsőséges esetben az ózon már a szívrohamok 15 és a stroke-ok 8 százalékával hozható összefüggésbe – tették hozzá a kutatók.

Miközben a légkör felső rétegeiben az ózon segít kiszűrni a káros ultraibolya sugárzást, a földfelszín közelében ez a gáz teszi ki a nagyvárosokban terjengő szmog jelentős részét.

Az ózon akkor keletkezik, amikor két szennyezőanyag a napfény jelenlétében vegyül egymással. Ezeket a szennyezőanyagokat legtöbbször az autók vagy az ipari létesítmények bocsátják ki. Az ózon zavarja a növények fotoszintézisét és növekedését.

A szerzők szerint ők vizsgálták először a szívbetegségek miatti kórházi kezelések kockázatát abban az esetben, amikor az ózon szintje meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott 100 mikrogramm per köbméteres határértéket.

A kutatók erőteljesebb fellépést sürgetnek a fosszilis fűtőanyagok fogyasztásának csökkentése érdekében, illetve támogatják egy figyelmeztető rendszer bevezetését, amely tájékoztatná az embereket, hogy mely napokon érdemes kerülni a szabadban tartózkodást a magas ózonszint miatt.

Mivel a tanulmány megfigyelésen alapult, csak az ózonszennyezés és a szívbetegségek miatti kórházi kezelések növekedése közötti pozitív összefüggést sikerült kimutatnia, ami azonban nem jelent egyértelmű ok-okozati viszonyt.

Kapcsolódó írásaink