Szédületes módszer a szédülés ellen

A szédülés egyik típusa az úgynevezett BBPV, vagyis a helyzetváltoztatással összefüggő szédülés, ami forgó jellegű, és a fej mozgatásának hatására jelentkezik.

Az angol benign paroxysmal positional vertigo kifejezésből kialakított betűszó, a BBPV egy igen gyakori szédüléstípusra utal. Ez a jóindulatú, rohamokban jelentkező, a fej helyzetváltoztatásával összefüggő, forgó jellegű szédülés azért alakulhat ki, mert a belső fülben található apró mészkőkristályok valamiért elmozdulnak a helyükről, és a folyadéktérben elúsznak a három pár félkörös ívjárat valamelyikébe (leggyakrabban az hátsó ívjáratba).

Kérdés tehát az, mi okozhatja a kristályok elvándorlását? Ennek számos oka lehet, a fej kisebb sérülésétől a belső fül vírusos gyulladásán át (labyrinthitis) a nyak ultrahangos kezeléséig bármi, ami valamiféle traumát jelent a belső fül számára. A teendőket a diagnózis meghatározza, az ok feltételezése nem változtat rajta.

A BBPV döntően olyan mozdulatokhoz, mozgáshoz kapcsolódik, ami a fej helyzetváltoztatásával jár – a gravitációval összefüggésben. Sokszor ilyen a lefekvés, felkelés, az ágyban való megfordulás, lehajlás, felnézés, egy gyors fejmozdulat.

Ez a fajta szédülés leginkább ahhoz hasonlítható, amikor forog velünk a világ, mintha leszálltunk volna a körhintáról. Ha a belső fül okozza a bajt, gyakran társul a szédüléshez úgynevezett nystagmus is, vagyis olyan állapot, amikor a szemek akaratlanul ütemesen mozognak, a kiváltó októl függően, meghatározott irányban.

A BBPV általában kevesebb, mint két percig tart, és két esemény közt jellemzően tünetmentes a páciens, bár előfordul olyan állapot is, amikor valaki úgy érzi, felborult az egyensúlyérzéke. Maga a szédülés akár hónapokig is elő-előbukkanhat.

A forgó szédülés erőssége – számos tényezőtől függően – az igen enyhétől az nagyon súlyosig terjedhet.

A szédülés mellé, mint minden labyrinth-eredetű szédüléshez úgynevezett vegetatív tünetek csatlakozhatnak (hányinger, hányás, ájulás-érzés).

A BBPV általában jóindulatú betegség, de a kapcsolódó tünetek, valamint a panasz gyakori előfordulása az, ami miatt érdemes részt venni egy kivizsgáláson. A részletes anamnézis az esetek legnagyobb részében felveti a diagnózist, amelyet egy általános neurológiai vizsgálattal és provokációs teszttel, az úgynevezett Dix–Hallpike-manőverrel lehet igazolni. Ennek során a beteget ülő helyzetből hanyatt kell fektetni, fejét az ágy szintje alá süllyeszteni, 45 fokkal oldalra fordítani, majd ismét felültetni. Utána a másik oldalt is tesztelni kell. Ezzel a provokációval a hátsó ívjáratot érintő BPPV-s betegeknél tipikus szédüléses rohamot lehet előidézni, amely a fent említett jellegzetes szemmozgással, nystagmussal jár.

A szédülés maximum 2 perc alatt el is múlik. Néha a vizsgálat a jellegzetes történet ellenére nem bizonyul pozitívnak, mert tudni kell, hogy a szédülés néhányszori ismétlés után „kimerül”, és egy ideig nem ismétlődik. Ha a beteg például rázós járművön érkezett hozzánk, érdemes a vizsgálatot fél-egy óra után megismételni – figyelmeztet Gács Gyula, a Neurológiai Központ neurológusa. A kivizsgálás során azonban az is felmerülhet, hogy képalkotó diagnosztikára és más szakorvosok vizsgálatára is szükség van, fontos lehet többek közt a fül-orr-gégészeti, a kardiológiai, esetleg az ortopédiai vizsgálat.

BBPV-diagnózis esetén megoldást jelenthetnek bizonyos manőverek, amelyek az egyensúlyozásért felelős félkörös ívjáratokban lerakódott kristályokat különböző mozgássorokkal visszaterelik a helyükre. A leggyakrabban alkalmazott technika az Epley-manőver, amelyet a neurológus elvégezhet, s egyetlen beavatkozással 70–80 százalékos sikert érhet el. Ha mégsem, a manőver megismételhető. Maga a BPPV azonban a későbbiekben visszatérhet (a mészszemcsék ismét elkóborolnak), de a kezelés természetesen megismételhető – írta meg az Egészségkalauz.