Egészség
Rák elleni gyógyszereket tesztel gőzerővel a BioNTech
A brit páciensek idén szeptembertől kezdve kaphatják meg a BioNTech különféle kezeléseit

A német vállalat a személyre szabott terápiákat 2030-ig hajtja végre. A Bloombergnek egy, az ügyre rálátó forrás azt mondta, hogy a brit kormánnyal folytatott együttműködésből 750 millió dollárnyi hasznot hajthat a BioNTech.
A brit páciensek idén szeptembertől kezdve kaphatják meg a BioNTech különféle kezeléseit, többek közt fertőző betegségek elleni vakcinákhoz, valamint az immunrendszert a rákos megbetegedésekkel szemben segítő gyógyszerekhez juthatnak hozzá.
A kezelések egy részét a páciensek klinikai tesztek részeként kaphatják meg. A BioNTech közleménye szerint az együttműködés nagy segítséget jelent nekik, mivel így sokkal több páciensen tudják majd tesztelni a készítményeiket (eddig kevesebb, mint 1000 ember kapta meg a cég személyre szabott, rák elleni terápiáját) – írta a Bloomberg, re hivatkozva az index.hu.
Mint írják, a vállalat egyik vetélytársa, a Moderna is jelentős erőforrásokat mozgósított az utóbbi időben a rák elleni küzdelemben, és nemrég kisebb áttörést is sikerült elérniük.