Bűnügy

Elmegyógyintézetben marad a rendőrgyilkos

A férfi, aki szíven szúrta Baumann Pétert, a biofűhöz hasonló anyag hatása alatt lehetett a támadás során

Továbbra sem engedik ki az elmegyógyintézetből a Baumann Pétert meggyilkoló férfit – írta meg a life.hu.

Elmegyógyintézetben marad a rendőrgyilkos
Virágok és mécsesek Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr fotóinál az újbudai rendőrkapitányságnál
Fotó: MTI/Lakatos Péter

A rendőrgyilkos már korábban is mentális problémákkal küzdött, ezért tartózkodik jelenleg is elmegyógyintézetben a börtön helyett. A Tények úgy tudja, hogy a januárban elfogott férfit továbbra sem engedik ki az intézményből, ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta letartóztatásának meghosszabbítását – írta meg a life.hu.

A főügyészség szóvivője, Kovács Katalin elmondta, hogy jelenleg is szakértői vizsgálatok folynak a brutális esettel kapcsolatban. Mint ismeretes, Sz. Szilárd intézkedés közben támadt a rendőrökre a XI. kerületben, Újbudán. Az egyikük belehalt a súlyos sérüléseibe, Baumann Péter februárban lett volna 30 éves.

A híradó szerint a férfi a biofűhöz hasonló anyag hatása alatt lehetett a támadás során. Sz. Szilárd olyan erővel támadt a fiatal rendőrre, hogy eltört a rugós kés pengéje.

A brutális esettel kapcsolatban a gyilkosság óta folynak a szakértői vizsgálatok, az egyelőre kérdéses, vajon a drog, vagy a korábbi mentális betegsége miatt kezdett ámokfutásba Sz. Szilárd.

Kapcsolódó írásaink