Bűnügy
Elítélte a bíróság a nőt, aki túrótortával próbálta megmérgezni a hasonmását
A gyilkossággal az volt a célja, hogy megszerezze áldozata identitását
Gyilkossági kísérlet vádjában találta bűnösnek egy a városban élő orosz nőt, a New York-i városi bíróság esküdtszéke. Viktoria Nasyrova még 2016-ban egy mérgezett túrótortával próbálta megölni kozmetikusát, az ukrán állampolgárságú Olga Tsvyket, akire megszólalásig hasonlított – írt az esetről a 444.hu. A gyilkossággal az volt a célja, hogy megszerezze áldozata identitását.
Tsvyk ugyan megette a mérgezett túrótortát, de túlélte a gyilkossági kísérletet. A kórházból szabadulva fedezte fel, hogy minden iratát ellopták.
Melinda Katz, a queensi körzeti ügyész szerint az iratok elrablásán túl maga a méreg vezette nyomra a hatóságokat. A vádirat szerint az akkor 47 éves Nasyrova 2016 augusztusában otthonában kereste fel egy doboz túrótortával az áldozatát, a 35 éves Tsvyket. Előbb maga fogyasztott el két szelet süteményt, majd felajánlotta a mérgezett szeletet Tsvyknek, aki az elfogyasztása után azonnal rosszul lett, hányt, majd le is feküdt. „Mielőtt elvesztette volna az eszméletét, még látta, hogy a terhelt járkálni kezd a szobájában” – közölte Katz.
Az eszméletlen Tsvykre egy barátja bukkant rá másnap. Az eszméletlen nőt Nasyrova csipke fehérneműbe öltöztette, és pirulákat szórt köré a padlóra, hogy öngyilkosságnak állítsa be a történteket.
Nasyrovát, akire most akár 25 év börtönbüntetést is kiszabhatnak, 2015-ben egy 2014-es oroszországi gyilkosság miatt kezdte körözni az Interpol. A gyanú szerint hazájában szomszédját, Ala Alekszejenkót gyilkolta meg, hogy elrabolja minden megtakarítását. Az amerikai sajtó értesülései szerint az egykor dominaként dolgozó Nasyrova több kliensét is elkábította és kirabolta – olvasható a portálon.