Bűnügy

Láncfűrésszel fenyegetőzött

Megöllek, szétvagdallak, kettéváglak – kiabálta

A zaklatás vétsége miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki láncfűrésszel hadonászott és megöléssel fenyegetőzött – derül ki a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.

Láncfűrésszel fenyegetőzött
Képünk illusztráció
Fotó: Pexels/Anna Shvets

A vádirat szerint a férfi 2021. július 4-én, egy esztergomi járás településén lévő focipályánál ittasan sértegette a jelenlévőket, így a sértettet is, aki a további konfliktus elkerülése érdekében hazament. Az elkövető többször felhívta telefonon sértettet, kérte, hogy találkozzanak, és beszéljék meg a történteket. A sértett két ismerősével együtt 22 óra 30 perckor a buszmegállóhoz közeledett, amikor a férfi kezében egy 30 centiméteres pengehosszúságú láncfűrésszel eléjük lépett.

Az elkövető a láncfűrészt félelemkeltés céljából beindította, azt derékmagasságban tartva a sértett és társai irányába hadonászott ,és vágó mozdulatokat tett, miközben azt kiabálta feléjük, hogy „megöllek, szétvagdallak, kettéváglak”. A sértett és társai hátráltak, a tőlük mintegy két méterre lévő elkövető folyamatosan haladt feléjük, miközben két alkalommal leállította és újraindította a láncfűrészt.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetett előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, a lefoglalt láncfűrészt pedig mint az elkövetés eszközét kobozza el.

Kapcsolódó írásaink