Bűnügy

Nem válaszolt az üzenetére, ezért megkéselte exét egy férfi Vecsésen

A sérült asszonynak sikerült kimenekülnie a házból, a szomszédoktól segítséget kért, eközben támadója elmenekült a helyszínről

Késsel támadt volt élettársára egy 44 éves férfi Vecsésen. Emberölés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt számoltatták el a Pest vármegyei rendőrök, a bíróság azóta letartóztatta – írta meg a police.hu.

Nem válaszolt az üzenetére, ezért megkéselte exét egy férfi Vecsésen
A 44 éves vecsési férfi
Fotó: police.hu

A nyomozás adatai szerint az élettársak kapcsolata az együtt töltött évek alatt mindvégig konfliktusokkal volt tele, a férfi rendszeresen bántalmazta párját mind fizikálisan, mind verbálisan. Hónapokkal ezelőtt végleg külön költöztek egymástól – írta meg a police.hu. A gyanúsított 2023. január 22-én volt élettársának üzent egy közös ismerősükön keresztül, hogy beszélni akar vele. Előrebocsátotta, ha a nő a kérésnek nem tesz eleget, felkeresi és szétszurkálja – mondván neki már nincs vesztenivalója.

Az asszony a férfi által megszabott egy napos határidőben volt párja üzenetére nem reagált. Így – a gyanú szerint – G. Zoltán másnap reggel elment a nő vecsési otthonához, betört a házba, majd veszekedni és dulakodni kezdtek a nővel, amikor a férfi kést rántott, és megszúrta áldozatát.

A sérült asszonynak sikerült kimenekülnie a házból, a szomszédoktól segítséget kért, eközben támadója elmenekült a helyszínről. A mentők a megszúrt asszonyt életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.

A Pest vármegyei nyomozók a bejelentés után elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, két napon át mindent tűvé tettek érte, míg 2023. január 25-én egy budapesti lakás mellékhelyiségében bujkálva találták meg, és esélyt sem hagyva a menekülésre, azonnal megbilincselték.

G. Zoltán a kihallgatásán a gyanúsítás ellen panaszt tett, csak részben ismerte be a cselekmény elkövetését. Azt, hogy ölési szándéka lett volna, tagadta, vallomását azzal zárta az őt kihallgató nyomozónak, hogy volt párját még mindig nagyon szereti.

Az azóta letartóztatásban lévő 44 éves férfivel szemben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette kísérletének, valamint felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást.

Kapcsolódó írásaink