Bulvár
Magára hívott mentőt Tóth Vera
Attól tartott, komoly a baj

Az énekesnő sokáig nem volt jó állapotban, ijesztő tüneteket produkált, azonban életmódváltása és kezelése óta egyre jobban érzi magát a bőrében. Úgy gondolja, hogy most van a legjobb formában, végre elégedett magával, és úgy érzi, minden rendben van körülötte.
A minap a Retro Rádió gasztroműsorában idézte fel a legnehezebb időszakot, amikor elkezdődtek a félelmetes rosszullétek, és rohamok gyötörték anyagcserezavara miatt. Ő azonban nem gondolta volna, hogy ez áll a háttérben, egy éjjel még a 112-t is felhívta, annyira megijedt.
„A test és a lélek is nagyon szépen jelzi, ha valami nem stimmel. Nekem egy éve jelzett a testem, hogy valami nincs rendben. Először azt hittem, hogy lelki alapú ez a dolog” – idézi a Bors az énekesnőt, aki egy nápolyi nyaralás során lett először rosszul, amikor úgy érezte, semmi oka nincs idegeskedni, mégis ijesztően magas lett a pulzusa, ettől még idegesebb lett. Akkor az segített neki, hogy intenzív mozgásba kezdett, ám ekkor még nem tulajdonított ennek különösebb figyelmet.
Majd később egy éjjel otthon lett rosszul, amikor nagyon megijedt, és úgy döntött, mentőt hív magának.
„Annyira pörgött a szívem, hogy attól féltem, valami szívbajom van. Felhívtam a 112-t, és kértem a hölgyet, mondja már el, mi történik velem. Ő végtelen kedvességgel válaszolt. Közben elment a térerőm, és ő visszahívott. Nem akarta elengedni a kezem. Addig a vonalban maradt, amíg fel nem mentem a lifttel, elő nem vettem a vérnyomásmérőmet. Elmagyarázta, hogy nem szívroham, hanem talán inzulin vagy cukor. Megkérdezte, hogy ettem-e valamit. Elmondtam neki, hogy arra keltem, éhes vagyok és megettem egy darabka kenyeret” – emlékezett vissza az énekesnő, akit a tünetei alapján végül bevittek a kórházba, mert nagyon magas volt a vérnyomása, majd kiderült, hogy úgynevezett refluxrohama volt.
„Ekkor belekezdtem az orvosi vizsgálatokba és kiderült, hogy az inzulinom a csillagos égben van. Szénhidrát-anyagcserezavarom van, amelyet azóta is igyekszem orvosolni azzal, hogy egy totális életmódváltásba kezdtem” – zárta gondolatait Tóth Vera, aki életmódváltása óta sokkal jobban érzi magát, ijesztő tünetei sem kínozzák már.