Bulvár
Elton John „darabokban” a legboldogabb
A 77 éves énekesnek számos szervét el kellett távolítani

Az énekes legenda így viccelődött a Never Too Late című koncertfilmje New York-i vetítésén:
„Hogy őszinte legyek, nem sok maradt belőlem. Nincsenek manduláim, orrmanduláim vagy vakbelem. Nincs prosztatám. Nincs jobb csípőm, sem bal térdem, sem jobb térdem. Valójában csak a bal csípőm maradt meg. De még mindig itt vagyok! És ezért nem tudok elég hálás lenni nektek: ti vagytok azok, akik miatt itt lehetek!”
A Page Six beszámolója szerint köszönetet mondott férjének, David Furnishnak, valamint fiainak, a 13 éves Zacharynek és 11 éves Elijahnak is, amiért „a világ legboldogabb emberévé” tették.
Mint tudják, azért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a turnézást, mert 77 éves vagyok. Mindent megtettem és eljátszottam, amit csak lehetett. Sikeres voltam, ott voltam és megcsináltam. A zenének pedig mindig helye lesz az életemben.