Bulvár

Egymilliárd túlsúlyos ember él a Földön

Volna miből fogyni

Nem éppen rózsás dolog kövérnek lenni. Ennek ellenére mégis egymilliárd, ezen „állapotban” lévő ember ember él a világon.

Egymilliárd túlsúlyos ember él a Földön
Az irány jó, de kéne még egy kis súlycsökkenés… (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Mark Ralston

Rettenetes kórság a kövérség. Korábban úgy hittük, hogy az elhízás a gazdagok problémája, most kiderült, hogy a világé – kommentálta a WHO friss kutatási eredményeit Francesco Barca, az Egészségügyi Világszervezet táplálkozástudományi vezetője. Mint a Szabad Magyar Szó által közölt összeállításból kiviláglik, a 220 millió ember adatait vizsgáló friss jelentés szerint 1990 és 2022 között megduplázódott a túlsúlyos felnőttek száma, az 5 és 19 év közötti fiatalok esetében pedig négyszer annyian küzdenek a kövérséggel, mint 32 évvel korábban.

Majid Ezzati, a kutatás eredményeit publikáló tanulmány vezető szerzője szerint a friss adatokban leginkább a fiatalok adatai az aggasztóak, de nem példa nélküliek: az elhízottak aránya hasonlóan növekszik a körükben, mint a felnőtteknél 1990 előtt.

A trend a világ minden országára jellemző, de érdekes módon egyedül Franciaországban nem nőtt a hájas felnőtt férfiak aránya. A felnőttek körében a legnagyobb mértékben a Karibi-térségben, a Közel-keleten és Észak-Afrikában rosszak a folyamatok, a gyerekeknél pedig Bruneiben, Chilében, Polinéziában és Mikronéziában.

Kapcsolódó írásaink