Bulvár
„Soha többé nem fogtok látni” – besokallt a világhírű színésznő
Gwyneth Paltrow azt tervezi, hogy örökre eltűnik a nyilvánosság elől

A Bustle-nek adott új interjújában a Goop alapítója elmondta, hogy még szereti kormányozni a cégét, miközben középiskolás és egyetemista korú csemetéit neveli, de fejben már a nyugdíjazására készül.
„Még nem állok készen a Goop eladására, kell még néhány év. De azt tervezem, hogy szó szerint eltűnök a közéletből. Soha többé nem fogtok látni.”
Gwyneth legutoljára a filmvásznon a 2019-es Bosszúállok: Végjátékban, valamint A politikus című sorozatban tűnt fel. Ideje nagy részében sikeres vállalkozását építi, a Goop foglalkozik többek között divattal, szépségápolással, szexualitással és életmóddal is.
Mindezek mellett pedig két, Chris Martinnal közös gyermekét neveli, a 19 éves Apple-t és a 17 éves Mosest.
Az egykori sztárpár 13 év házasság után, 2016-ban vált el, két évvel később pedig Gwyneth hozzáment Brad Falchuk rendező és producerhez. Chris Martin 2017 óta él párkapcsolatban Dakota Johnson színésznővel.