Belföld

A többség ellenzi a Budapest Pride felvonulást és a hídfoglaló tüntetéseket + Galéria!

Hamar kifulladt a hakni, de csak azért is parádéztak

Nem voltak sokan, el is fogyott a hídfoglalók lendülete.

A többség ellenzi a Budapest Pride felvonulást és a hídfoglaló tüntetéseket + Galéria!
A Sándor-palota előtti térre viszont már csak mintegy kétszáz demonstráló érkezett meg
Fotó: MH/Török Péter

Érdeklődés hiányában elfogyott a nagy hídfoglaló lendület, s először a várba, majd szépen hazamentek a legények és leányok – írja a Magyar Nemzet. Mint olvasható, a rendőrök először csak a híd Budára vezető oldalát zárták le, Pest felé a demonstráció kezdetekor zavartalan volt a forgalom.

A rakpartokon ellenben már dugó alakult ki. A néhány tüntető akciója ugyanis még így is képes komoly közlekedési káoszt okozni. Egy órával a hivatalos kezdés után néhány száz főre nőtt a Pride-párti demonstrálók száma a hídon, akik aztán a vár felé vették az irányt.

A Sándor-palota előtti térre viszont már csak mintegy kétszáz demonstráló érkezett meg.

A zebrákat is bevetik a hídfoglalásnál
A zebrákat is bevetik a hídfoglalásnál
Fotó: MH/Török Péter

A Századvég felmérése szerint szakadék tátong a baloldali politikusok álláspontja és a lakosság többségének véleménye között: ez a többség ellenzi a Budapest Pride felvonulást, és az ahhoz kapcsolódó hídfoglaló tüntetéseket – írta meg a hirado.hu.

Hadházy Ákos és a Momentum azóta tüntet minden kedden a fővárosban, hogy az Országgyűlés március 18-án megszavazta gyülekezési törvény módosítását, amely a gyermekek védelme érdekében gyakorlatilag betiltja a melegfelvonulást, azaz a Budapest Pride-ot.

A tüntetés értelemszerűen ezúttal is közlekedési káoszt vont maga után. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján lezárások voltak kedden délután fél öt és este fél nyolc között, valamint lezárások lesznek szerdán délután öt és este kilenc óra között az Erzsébet hídon és annak közelében, ezért több busz a megszokottól eltérően járt és jár majd szerdán.

Kapcsolódó írásaink