Deutsch Tamás az Európai Bizottság elnökéhez fordult a „magyarországi Soros-szervezetek" brüsszeli támogatása miatt
ĀÉrtékelése szerint a helyzet teljesen egyértelmű, Brüsszel így már most előre finanszírozza a „magyar dollárbaloldal” kampányát
ĀÉrtékelése szerint a helyzet teljesen egyértelmű, Brüsszel így már most előre finanszírozza a „magyar dollárbaloldal” kampányát
ĀVárhatóan az Európai Bizottság kedvezményezettje lesz a Transparency International Magyarország
Ā„A nemzetközi helyzet fokozódik.” Idézem most én is a zseniális Tanú című film egyik – sokak által sokszor idézett – mondatát. Tudniillik a mondat a jelen időkre is érvényes
ĀA Nyílt Társadalom Alapítványok igazgatótanácsának döntését levélben közölték az érintett szervezetekkel
ĀEmellett arra köteleznék az embereket, hogy évente csak három ruhát vásároljanak
ĀA No Border mozgalmat az Europol a baloldali és extrémista spektrumhoz sorolja
ĀKritikussá vált a külföldi befolyás a kormányellenes médiában, ami egyrészről szuverenitási, másrészről pedig nemzetbiztonsági probléma
ĀA baloldal egyik kulcsfigurája és finanszírozója így nem csak névlegesen lesz közel a Soros szervezetekhez
ĀA többhavi hergelés hatására másfél millióan rajzolták tele nemi szervekkel vagy „csak” virágokkal, cicákkal a szavazólapokat – a demokrácia dicsőségére
ĀA Századvég, a közelgő hazai választásokra, valamint a YouTube-nak a kampányban betöltött jelentőségére tekintettel, megvizsgálta az említett szabályzatot
Ā„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament ezeket a politikai aktivizmust folytató szervezeteket kivonná a tagállami ellenőrzés alól”
ĀSzázadvég: A vádakat a Soros György által finanszírozott NGO-k, mint „jogállamisági szereplők” és jogállamszakértők képviselik
ĀDömötör Csaba szerint ezért hívnak be választási megfigyelőket
ĀAndrej Noskót elismeri a kettős mérce létét, vagyis ha szocialista lenne a magyar miniszterelnök, máshogy állna hozzá a baloldali újságírók által uralt sajtó és az Európai Unió is + VIDEÓK
ĀA migráció, a rasszimus, az iszlám és a hollandiai droghasználat ügyébe is beleavatkozik a tőzsdespekuláns
ĀA gyermekekre irányuló szexuális propaganda tiltásáról is megkérdezi az emberek véleményét a kormány
ĀMagyarországra is veszélyes lehet, hogy több, a jogállamiságról döntő európai bíra a milliárdos befolyása alatt áll
ĀDeák Dániel: Nem meglepő, hogy a Soros-hálózat minden eszközt bevetett a felsőoktatási törvény 2017- es módosításával szemben + VIDEÓ
ĀFrans Timmermanstól Josep Borrellig több fontos EU-tisztségviselővel is többször találkozott Gerald Knaus - A momentumos Donáth Anna is tagja a hálózatnak
ĀA spekulánsknak dolgozó Gerald Knaus lobbiszervezete több módon is befolyásolja az Európa Tanács politikáját, döntéseit
ĀSzázadvég: A fiatalság energiáit és közéleti érdeklődését valójában nyomásgyakorlásra, politikai célokra használják fel a nyílt társadalmat megvalósítani próbáló Soros-szervezetek
ĀJavaslatcsomagot készített Brüsszelnek a Liberties, amely ismét nagyobb szigort vár el Magyarországgal szemben
ĀAz Európai Adatvédelmi Testület általános állásfoglalást adott ki, ami nem a magyar ügy vizsgálata, mégis erre hivatkozik a TASZ, Magyarország elleni vizsgálatot követelve
ĀRákapcsoltak a Soros-szervezetek, közülük több is támadja a járványügyi intézkedéseket
ĀSzázadvég: Az Egyesült Államokban a hasonló entitásokat külföldi ügynökszervezetként kezelik