Belföld
Végleges döntés a Budai Campusról
balog zoltán miniszter szerint az integráció fő célja a színvonal emelése
Mezősné Szilágyi Kinga, a BCE tájépítészeti karának dékánja a távirati iroda tudósítása szerint közölte: a miniszter rögtön a tárgyalások elején leszögezte, a három kar integrációja eldöntött tény. Innentől arról tárgyalhatnak – és ebben segítséget ígért Balog Zoltán –, hogy az integráció minél simábban valósuljon meg. Mezősné Szilágyi Kinga kijelentette, az egyeztetésen ők folyamatosan vitatták a helyzetet, az átszervezés szükségességét, de továbbra sem kaptak kielégítő választ arra, mitől jobb az integráció, mint az általuk javasolt hálózatos, önálló egyetemi formában való együttműködés. Most legalább annyit szeretnének elérni, hogy ne tanév közben, január 1-jétől történjen az elcsatolás. Ez jogilag megoldható. Arra viszont nincs lehetőség, hogy aki a Corvinuson kezdett, az ilyen diplomát is kapjon. Hegedűs Attila, a kertészettudományi kar dékánja a továbbiakról azt mondta, a helyzetet ismertetniük kell a kollégáikkal, a hallgatókkal, és kérdéses, mindezt hogyan fogadják majd.
A felsőoktatási államtitkárság közleményében idézte Balog Zoltánt, aki szerint az integráció célja az intézményi teljesítmények színvonalának emelése, a Budai Campus autonómiájának megőrzése. Kiemelte: közös érdek, hogy egy erős közép-magyarországi agrárcentrum létrejöttével az agrár-felsőoktatás fejlesztése hosszú távon biztosított legyen.
Elutasította a Corvinus szenátusa az intézmény szétdarabolását – közölte a BCE-tiltakozás szervezőbizottsága.