Belföld

Végleg leváltották a szavazás kezdetén visszalépő Gaskót

A voksok 93,55 százalékát kapta az ellenjelölt

Halasi Zoltánt választotta elnökké tegnapi küldöttgyűlésén a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás.

Amint megírtuk, az eredmény előre valószínűsíthető volt, hiszen Halasi kétezer-nyolcszáz tagi ajánlást kapott a megismételt tisztújításra, míg Gaskó István mindössze kilencet. Az új választásra azért került sor, mert májusban, az akkor egyedüli jelöltként induló Gaskó csupán a szavazatok harminchét százalékát szerezte meg. Azóta az elnöki jogköröket Bárány Balázs érdekvédelmi alelnök gyakorolta, aki a szakszervezet korábbi gazdálkodásának áttekintése után az ügyészséghez fordult, a működés, különösképp a más szervezetekkel való kapcsolatok felülvizsgálatát kérve. „Nem kívánunk a továbbiakban a Liga Szakszervezetek házipénztára, hitelintézete lenni” – utalt Halasi Zoltán az előző vezetéssel szembeni legsúlyosabb vádra. Célul tűzte ki a VDSZSZ Szolidaritás teljes megújítását, kezdve a tagsággal való, gyakori és személyes kapcsolattartással, a segélyezés és üdültetés lehetőségének bővítésén át „a despotizmus, gőg és arrogancia” felszámolásáig. A tagok a jelek szerint egyetértettek a célkitűzésekkel, mivel Halasi tegnap a szavazatok 93,55 százalékát kapta meg. Gaskó István információink szerint a voksolás közben távozott. Közleményében azt írta, a küldöttek ügyrendi javaslatra úgy döntöttek, nem kívánnak szót adni egyik elnökjelöltnek sem. „Az engem és a szervezetet ért igaztalan vádakra szerettem volna tisztességgel válaszolni, de a szavazás előre le volt osztva. A másik elnökjelölt szótlanul ülte végig a kongresszust, nem érezte szükségét, hogy a huszonhat évvel ezelőtt a demokrácia és az érdekvédelem bástyájaként létrehozott szervezet küldöttei demokratikusan, a jelöltek érveit és programjait meghallgatva, felelősen döntsenek. Ezért is határoztam úgy a helyszínen, hogy nem kívánok indulni a tisztségért” – közölte a volt elnök.

 

Végleg leváltották a szavazás kezdetén visszalépő GaskótA voksok 93,55 százalékát kapta az ellenjelölt - Halasi Zoltá...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. július 9.