Belföld
Változás a tankönyvellátásban
Felülvizsgálják a vonatkozó jogszabályokat is
Megkerestük a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t, érdeklődve, milyen változásokra lehet számítani. A Kello lapunkat arról tájékoztatta, „a hivatkozott pozitív változtatások érdekében a Kello új ügyvezetője áttekinti a tankönyvellátás folyamatait, és ez alapján javaslatot tesz azok módosítására. Sor kerül a tankönyvellátás jogszabályainak felülvizsgálatára is.”
Tavaly október végén még tizenötezer tankönyv hiányzott az iskolákból, a Kello indoklása szerint azért, mert a pótrendeléskor igényelt könyvek egy részéből a kiadóknak sem volt példányuk, így azokat újra kellett nyomtatni. December közepén még mindig volt ezerhatszáz kötet, amelynek utángyártására vártak, igaz, az összesen rendelt, csaknem tizenkétmillió tankönyvhöz képest ez nem túl magas szám.
„Az elmúlt időszak tankönyvellátással kapcsolatos folyamatait értékelve változás történt a Kello vezetésében, január 15-től Tőczik Zsolt lesz az ügyvezető igazgató Arany László Tamás helyett – adta hírül január elején az Emmi. Jogszabály-változásokat, az eljárások további racionalizálását, és a feladatok végrehajtásának szigorúbb felügyeletét is ígérték.