Belföld

„Túladóztatjuk a gyermekvállalást”

Gál Róbert, a KSH munkatársa szerint figyelembe kellene venni a nyugdíjrendszerben, hány „járulékfizetőt” nevel fel valaki

„A nyugdíjrendszer igazságtalanságának problémájára rá kell irányítani a figyelmet, tudatosítani azt a közgazdasági tényt, hogy aki most gyereket vállal, az gyermekességi adót fizet. Vagyis egy öregedő társadalomban túladóztatjuk a gyermekvállalást” – mondta lapunknak Gál Róbert, a KSH Népességtudományi Kutatóintéze­tének tudományos főmunkatársa, aki részt vett a Népesedési Kerekasztal legutóbbi javaslatának kidolgozásában. A kutató közölte, statisztikai előrelépés eredményeként már jobban vizsgálhatók a gyermeknevelés adatai, s látszik, hogy az állam összesen mintegy harminc százalékkal járul hozzá a gyerekneveléshez, hetven százalékot a szülők saját erőből „invesztálnak” bele.

gal
Gál Róbert: Az első reakció az volt, hogy ezek az idióták már megint kitaláltak valami hülyeséget, de úgy látom, lassan kezdenek érvek is előkerülni (Fotó: Horváth Péter Gyula)

– Nagy vihart kavart nemrég a Népesedési Kerekasztal javaslata arról, hogy a nyugdíjrendszerben valamilyen módon el kellene ismerni a gyermeknevelést, pedig ez nem most vetődött fel először. Milyen „múltja” van az ötletnek?
– Huszonöt–harminc éves elképzelésről van szó, és az erről zajló társadalmi vita más országokban már legalább tizenöt éve elkezdődött. Magyarországon két éve került be a köztudatba, a Botos házaspár akkori javaslata szerint a nyugdíj összegét kellene módosítani a gyerekek száma szerint.

– Másutt lett-e a valamilyen eredménye a témában folyó eszme­cseréknek?
– Sok államban figyelembe veszik a gyereknevelést a nyugdíjrendszerben, leginkább úgy, hogy az ezzel töltött időt beszámítják a szolgálati időbe. Ez egyébként nálunk is így van, a gyes, gyed idejét tekintve. De például Franciaországban tíz százalék plusznyugdíjat kapnak a legalább három gyereket felnevelő szülők.

– Hogyan született az önök javaslata?
– A Népesedési Kerekasztal kezdeményezésére Botos Katalinnal és Morvay Zsuzsával írt, kétoldalas indítványt tulajdonképpen vitaindítónak szántuk. Valóban ki is robbant a vita, egyrészt a közvéleményben, másrészt szakmai körökben. Az első reakció az volt, hogy ezek az idióták már megint kitaláltak valami hülyeséget. Ám úgy látom, lassan kezdenek érvek is előkerülni.

– Mivel lehet alátámasztani, hogy a felvetés indokolt?
– A javaslat logikai alapja az, hogy igazságos lenne figyelembe venni, mennyit invesztál valaki a gyermekei­be, s ezzel milyen járulékfizető kapacitást állít maga után. Az a probléma ugyanis, hogy miközben egy generáció nyugdíja azon múlik, hány gyermeket nevelt fel, és ők felnőve mennyit fognak keresni és mennyi járulékot fizetnek majd – ami pedig általában az iskolai végzettségüktől függ –, az egyén nyugdíja mindettől független. Ez hatalmas ellentmondás, súlyos torzítás. Akik kevesebb gyermeket nevelnek fel – egyet vagy egyet sem –, azok erőforrásokat vesznek el a több gyermeket nevelőktől, hiszen időskorukban a közjavakat éppúgy igénybe veszik majd, mint a többiek, ezeknek a javaknak az anyagi forrását viszont nagyon egyenlőtlenül „szolgálják meg”. Úgy is mondhatjuk, ugyanazt a szolgáltatáscsomagot a gyermeket nevelők drágábban veszik meg, vagyis ők tulajdonképpen gyerekességi járulékot vagy gyerekességi adót fizetnek.

– Hogyan oldható fel ez az aránytalanság?
– Az egyik lehetőség, hogy a gyermeket nem nevelők tovább dolgoznak, tehát hosszabb ideig fizetnek járulékot, következésképp kevesebb ideig kapnak nyugdíjat. Megjegyzem, a korhatár emelésétől mindenki fél, de azt elfelejtik, hogy a modern orvostudomány segítségével egyre tovább maradhatnak az embereknek jó egészségi állapotban. A másik megoldás, hogy fizessenek nagyobb összegű járulékot, vagy legyen alacsonyabb a nyugdíjuk. A járulék vagy a nyugdíj összegét érintő megoldás nyilván nagyobb ellenkezést váltana ki, az érintettek valamivel könnyebben elfogadnák a nyugdíjkorhatár felemelését, politikai szempontból tehát ez tűnik jobb megoldásnak. Hangsúlyozom, jelenleg végső soron a gyerekesek fizetnek többet, tehát éppen a jelenlegi rendszer igazságtalan, nem pedig egy ilyen változás lenne az.

– De a meddőség vagy a meghalt gyermek miatti „büntetés” mégsem lenne méltányos.
– Ezeket természetesen egyedileg figyelembe lehetne venni, kompenzálni. A társadalombiztosítás azért társadalombiztosítás, hogy ilyen eseteket kezeljen.

– A családtervezés témája érzékenyen érinti az embereket, hazánkban jellemző meggyőződés, hogy „az államnak semmi keresnivalója a hálószobában”. Lehet-e, kell-e ezen változtatni?
– Azt kell látni, hogy az állam most is ezt teszi. A nyugdíjrendszer igazságtalanságának a problémájára mindenképpen rá kell irányítani a figyelmet. Tudatosítani azt a közgazdasági tényt, hogy pillanatnyilag aki gyermeket vállal, az gyermekességi adót fizet. Vagyis egy öregedő társadalomban kizsákmányoljuk a gyerekeseket, túladóztatjuk a gyermekvállalást.

– A családi adókedvezmény nem javítja a „mérleget”?
– Az adókedvezmény, a családi pótlék és az egyéb kedvezmények csak kismértékben kompenzálják az igazságtalanságot. Friss számítások szerint összesen mintegy harminc százalékkal járul hozzá az állam a gyerekneveléshez, hetven százalékot a szülők saját erőből „invesztálnak” bele.

– Miféle új kutatásról van szó?
– A gyermeknevelés a statisztikai rendszer számára eddig szinte láthatatlan volt. Statisztikai előrelépés eredményeként viszont már feltárható ennek a nagyságrendje, a munka jelenleg is folyik, s éppen ennek az első eredményei miatt készült a javaslat. Ezek valóban új számítások, világosan megmutatják, hogy a gyermek, akiből majd dolgozó ember lesz, a társadalom számára is érték, „közjószág”, ennek ellenére felnevelése nagyobb részt privát teher, anyagi értelemben.



A Botos házaspár javaslata - „Nemcsak magánügy, de közügy is”
Botos József egyetemi docens, a Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság korábbi főigazgatója és Botos Katalin egyetemi tanár, a Pénzügyi Szemle szerkesztőbizottsági tagja 2012 tavaszán egy cikksorozatot publikált, A nyugdíjreform alapkérdései címmel. Alapvetésük az volt, hogy a nyugdíjrendszert fenntarthatóvá kell tenni, a negatív demográfiai folyamatokat pedig meg kell fordítani, s ezekre a problémákra egyszerre jelenthet megoldást egy olyan nyugdíjrendszer kidolgozása és bevezetése, amelyben a járadék összege a felnevelt gyermekek számát is figyelembe veszi. „A járulékokat mindenképpen úgy kell megállapítani, hogy az elegendő legyen a járadékosok járadékának kifizetésére. Ennek alapvető meghatározója a helyettesítési ráta vállalt mértéke. Lefelé korrigálni ezen az értéken politikailag nehéz, de a jövőre vonatkozó szabályok alakításánál van még bizonyos lehetőség – írták. – A német nyugdíjrendszer például most vezetett be egy idősödési koefficienst, ami annak függvénye, hogy milyen arányban öregszik el a társadalom. Ezzel korrigálják a nyugdíjalapot, ami végül is a gyermekvállalás változását is beépíti a rendszerbe. Ha tehát kellő »előretartással« hozzuk meg a változásokat, a társadalomnak adunk kellő időt a feltételek megértéséhez és ahhoz, hogy ennek megfelelően alakítsák életüket, a nyugdíjrendszer fenntartható lesz, és bizonyos visszahatást is gyakorolhat a gyermekvállalásra. Utóbbi természetesen nem lehet látványos, hiszen nagy időeltolódással jelentkező következményekről van szó, amit az emberek általában nehezen érzékelnek. Éppen azért kell mielőbb meghozni az átfogó nyugdíjrendszerreformot, hogy ahhoz a társadalomnak legyen ideje alkalmazkodni. Fontos, hogy a közvélemény a következő évtizedekben megfelelő irányban változzék, hangsúlyt kapjon, hogy a gyermekvállalás nemcsak magánügy, de közügy is. Tiszteletre méltó, aki gyermeket vállal, és nem éri hátrány ebből időskorára sem.”

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom