Belföld
Torlódásokat okozott reggel a Liga akciója
A mai tárgyaláson kiderül, eredményes volt-e a tegnapi demonstráció – a korkedvezmény ügyében kevés az esély egyezségre
Kizárólag szakszervezeti zászlókkal – félpályás demonstráció az Andrássy úton (Fotó: Kövesdi Andrea)
A Liga-tag dohányipari szakszervezet több száz, dohányértékesítésben használt fehér autóval vett részt az akcióban, forgalomlassító konvojaik több irányból érkeztek a fővárosba, majd a munkahelyüket féltő dohányipari dolgozók a Parlament elé vonultak.
A demonstráció megszervezését a Liga elnöke sikeresnek értékelte. Gaskó István az Andrássy úti helyszínen újságírók előtt hangsúlyozta, nem volt céljuk az ország megbénítása, csupán öt pontból álló listájuknak szerettek volna nyomatékot adni. Követeléseik – a korkedvezményes nyugdíj rendszerének meghosszabbítása, a cafeteria adóterheinek visszacsökkentése, a költségvetési törvény szociális partnerekkel történő érdemi megvitatása, az új munka törvénykönyve munkavállalókra hátrányos rendelkezéseinek felülvizsgálata, illetve a sztrájktörvény visszaállítása – a konföderáció elnöke szerint minden dolgozót érintenek. Ezzel magyarázta, hogy tapasztalataik alapján az emberek szimpátiával fordultak a tiltakozóakció felé, atrocitás sehol sem történt.
A rendőrség és a közútkezelő nyilatkozatai szerint igazán nagy fennakadás egyik helyszínen sem alakult ki, a legnagyobb torlódás az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán volt. A fővárosi tömegközlekedésben csak délelőtt okoztak zavart a különböző helyeken zajló demonstrációk. A távirati iroda vidéki tudósítói is arról számoltak be, hogy főként a reggeli munkakezdés idején fordultak elő kisebb torlódások. Az autósok egy része támogatását fejezte ki a tüntetőknek, mások bosszankodtak a várakozás miatt.
Czomba Sándor a dohánylobbit okolja
A dohányipari lobbi tevékenységével hozta összefüggésbe a demonstrációkat Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár. A kormányszóvivői tájékoztatón tegnap úgy fogalmazott: amit ma az utcákon látni, elsősorban nem szakszervezeti megmozdulás, hanem a dohányipari lobbi tevékenysége. A korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatban azt mondta, azért fenntarthatatlan a rendszer, mert a korkedvezményes nyugdíjasok hetven százaléka állami tulajdonú cégeknél dolgozik, azaz az állam az egyikből a másik zsebébe pakolja a kiszabott tizenhárom százaléknyi járulékbefizetési kötelezettséget. A kormány álláspontja 2010 óta az, hogy nyugdíjat csak a korhatár betöltése után kívánnak fizetni, 2011. december 31. óta korkedvezményes nyugdíj nincs Magyarországon, mert korhatár előtti juttatássá alakult át. Az államtitkár nem zárkózott el ugyanakkor a munka törvénykönyvének esetleges módosításától, a bértárgyalásokról pedig kijelentette, bízik benne, hogy hamarosan megállapodnak a munkáltatói és munkavállalói szervezetekkel.
Sztrájk csak végső esetben lehet
„Székely a politikai katedrán ugrál, lejáratja a szakszervezeti mozgalmat”
5 perces interjú: Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke
– Hány helyszínen demonstráltak és összesen mennyien vettek részt az akcióban?
– Ötvenkét helyszín, körülbelül ezerháromszáz autó és kétezer-ötszáz–háromezer ember.
– Mennyi szervezőre volt szükség?
– Országosan nagyjából harmincan dolgoztak az előkészületeken.
– Sok olyan szakszervezet is támogatásáról biztosította az elmúlt napokban a Ligát, amely nem a konföderáció tagja. Ez csak elvi támogatást jelentett, vagy tevőlegesen is részt vettek a demonstrációban?
– Voltak, akik néhány helyszínen képviseltették is magukat, az MSZOSZ például öt-hat helyszínen volt jelen, de a többség csak elvi támogatást adott. Arra számítottunk egyébként, hogy a Liga adja a derékhadat az akcióhoz.
– Mikor derül ki, hogy lesz-e eredménye a megmozdulásnak?
– Kedden tárgyalunk a VKF-ben (a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma – a szerk.), és reméljük, hogy a kormány, illetve a munkaadók figyelembe veszik ezt a támogatottságot. Mert azt, hogy országszerte tiltakoztak az emberek, nem lehet elvitatni.
– Mi a következő lépés, ha nem lesz foganatja ennek az akciónak?
– Két-három héten belül újabb demonstráció lehet, azt még eldöntjük, hogy tüntetés lesz-e, vagy ehhez a mostanihoz hasonló akció. Sztrájkolni csak végső esetben akarunk.
– Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, illetve annak vezetője, Székely Tamás a vasárnapi civil tüntetéshez csatlakozott. Mi erről a véleménye?
– Úgy látom, Székely Tamás a politikai katedrán ugrál, rosszul teszi, mert lejáratja a szakszervezeti mozgalmat.
– A vasárnapi Kossuth téri tüntetés és a hétfői Liga-akció után kedden ismét civil tüntetésre kerül sor. Nem csoda, hogy egyesek tiltakozáshullámról beszélnek.
– Mi nem egyeztettünk erről az időpontról senkivel, nem is kerestek meg ezek a civilszervezetek, hanem hosszú testületi ülések után határoztuk el a félpályás útlezárási akciót, és semmiféle politikai kinyilatkoztatást nem teszünk. Elzárkózunk a pártoktól és azoktól a civilszervezetektől is, amelyek politikai céllal vonulgatnak ki az utcára.