Több lábon álló egyetemek kellenek

 Szigorúbb mércére van szükség a felsőoktatásban (Fotó: MH)

„A színvonal-emelkedés és a versenyképesség növekedése csak akkor valósul meg, ha a társadalom nagyobb elvárást támaszt a felsőoktatási rendszer egészével szemben. Bármennyire elkényelmesedtünk is az elmúlt időszakban, versenyre, szigorúbb mércére, kihívásokra, egyszóval teljesítményelvű felsőoktatásra van szükségünk” – szögezi le a kormány honlapján a minap közzétett középtávú szakpolitikai stratégia. A rendszerváltozás óta eltelt időszakot értékelve megjegyzi, hogy számos pozitív folyamat is elindult – például kiszélesedett a felsőoktatáshoz való hozzáférés –, ám „az átalakulás olyan módon zajlott le, hogy annak végpontján egy legtöbb elemében alacsony hatékonysággal működő felsőoktatási rendszer képe rajzolódik ki: elég, ha a bolognai rendszer kritika nélküli implementációjára, a tömegképzés érdemi kontroll nélküli támogatására, a munkaerőpiac igényeitől való eltávolodásra, a felsőoktatási autonómia hibás értelmezésére vagy az intézményi integráció és a képzési szerkezet átgondolatlan kialakítására gondolnunk”.

A dokumentum helyzetértékelése szerint a hallgatókat az intézmények nem állítják igazi kihívások elé, és a közeg sem kellően motiváló, emellett sokan megfelelő ismeretek, illetve diploma megszerzése nélkül hagyják el az egyetemet. Az intézmények valódi verseny és teljesítménykényszer nélküli helyzetben vannak, adminisztrációjuk bürokratikus és számos szempontból idejétmúlt irányítási struktúrával rendelkeznek.

A célkitűzések között szerepel, hogy újra kell definiálni a felsőoktatás üzleti viszonyait, és rendezni az állami és intézményi felelősségi köröket. A stratégia rámutat, hogy a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló fejlesztési forrás páratlan jelentőséget teremt a versenyképes felsőoktatás létrehozására, azonban a 2020 utáni fejlesztés már nem alapozható ilyen támogatásokra.

Tehát az egyetemeknek addig képessé kell válniuk arra, hogy a jövőben önerőből pótolják a közösségi forrásokat, vagyis „egyre inkább szükséges annak a nézetnek az elfogadtatása, hogy az állami felsőoktatási intézményeknek is lehet és kell is piaci elvek szerint működniük”. Ez nem a teljes rendszer piaci alapokra helyezését jelenti, hanem azt, hogy az egyetemeknek „több lábon kell állniuk, mert a közvetlen állami támogatástól való függés jelenlegi mértéke instabilitáshoz vezethet”.

A stratégiailag kiemelt képzési területek – orvos- és pedagógusképzés, műszaki, gazdasági és agrárterület – munkaerőpiaci és innovációs igényeire alapozva és azokra reagálva szükséges az átstrukturálást lebonyolítani, az állami források jelentős részét arra a néhány területre célszerű fókuszálni, amely már bizonyított a nemzetközi megmérettetésben – áll a dokumentumban.

A középtávú stratégia egyik fejezete arról szól, milyennek kellene lennie a magyar felsőoktatásnak 2030-ban. Az elképzelések között szerepel például, hogy „természetesnek számít majd a hallgatók képességeinek megfelelő differenciálása”, így az érdeklődő és motivált diákok gyorsabban haladhatnak. Emellett „újra általános lesz a mester-tanítvány viszony”, a személyes foglalkozás tágabb teret kap. Az intézményrendszert „egyértelmű munkamegosztás” jellemzi majd: az egyetemek küldetésének középpontjában a tudományos kutatás áll, az alkalmazott tudományok egyetemein pedig a hangsúly a tudás hasznosításán lesz. A képzési struktúra jóval differenciáltabb, ugyanakkor rugalmasabb lesz a mostaninál, ami megkönnyíti a reorientációt, „a tizennyolc éves korban hozott döntés esetleges korrigálását”. Népszerűek lesznek a rövid ciklusú felsőfokú képzések.

A dokumentum szerint a lemorzsolódás – bár valamelyest csökkent – egyelőre komoly kihívást jelent: az alap- és osztatlan képzéseknél 36-38 százalékos az arány, mesterképzésben és szakirányú továbbképzéseknél 14-17 százalék közötti. Magas lemorzsolódás jellemző az agrár, a műszaki, az informatikai és az orvosi-egészségtudományi területen. A célérték (2023-ra) huszonöt százalék.