Belföld

Tartalmas nyári napközis táborok

Csökkenhet az iskolaévben elsajátítandó tananyag és a családok terhelése is

Még nem foglalkozott a kormány a köznevelési államtitkárságnál körvonalazódó, az iskolai szünetek „újragondolását” jelentő elképzelésekkel – közölte Rétvári Bence államtitkár –, ám a reformterv illeszkedik a családok életét könnyítő intézkedések sorába.

A pihenés egyaránt szükséges a diákok és pedagógusok számára, azonban felmerült annak a lehetősége, hogy a tanítási napok átalakításával kiegyensúlyozottabban kerüljenek elosztásra az évközi szünetek – írta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára Ikotity István országgyűlési képviselő (LMP) Mikor lesz döntés a nyári szünidő lerövidítéséről? című kérdésére adott válaszában. Rétvári közölte, a kormány még nem foglalkozott a szaktárcánál körvonalazódó elképzeléssel, hangsúlyozta viszont, hogy az iskolai szünetek átszervezésének újragondolása is a családok élethelyzetének javítását elősegítő célkitűzésnek próbál eleget tenni. Sok szülő számára jelent problémát a gyermek mindennapos elhelyezése, illetve étkeztetése az iskolai szünidők alatt – folytatta az államtitkár –, ezért is hozta létre a kabinet az Erzsébet-táborokat, hogy a gyermekek elérhető áron, megfelelő felügyelet mellett tartalmasan tudják eltölteni a szünidő egy részét. A program sikerességét az is bizonyítja, hogy az idén négyszer annyi gyermek tölti a pihenést Erzsébet-táborban, mint tavaly – emelte ki Rétvári Bence.

Amint arról már beszámoltunk, nemrégiben Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár beszélt a tervezett oktatási reformokról, s tett említést a „túl hosszú szünidőről” is. Az államtitkár akkor leszögezte: nem arról van szó, hogy meghosszabbítanák a hagyományos értelemben vett tanévet, hiszen az iskolaépületek többsége alkalmatlan arra, hogy a nyári hőségben is ott tartózkodjanak a gyerekek. Bővítenék viszont a tematikus napközis táborok körét, vagyis az Erzsébet-táborok és erdei iskolák mintájára lehetővé tennék, hogy nyáron a tanulók – jelképes összegért – bizonyos tantárgyakból kötetlenebb keretek között szerezzenek ismereteket, sportoljanak, vegyenek részt művészeti képzésben. Ezzel nem csupán a tanévben elsajátítandó tananyag csökkenhet, de a családok terhei is, hiszen ez idő alatt nem kell gondoskodniuk a gyermek felügyeletéről és étkezéséről.

Mindez – az egész napos iskola modelljével és az évfolyambővítéssel együtt – a Czunyiné Bertalan Judit által hangoztatott „mást, máshogyan és több idő alatt” elképzelésbe illeszkedik, és elsődleges célja az esélyteremtés. A tervezett reformok szükségessé teszik a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek átgondolását is – jegyezte meg az államtitkár. A cél, hogy az időkereteket és a tartalmat átszervezve a közoktatás biztos alapokat adjon a tanulóknak – jelentette ki.