Tájékozatlanságot mutat az ellenzék Oktatási Minimuma

– A balliberális ellenzéki pártok által elfogadott, tehát szakpolitikai programjuknak tekinthető Oktatási Minimum elnevezésű dokumentum gyakorlatilag az egész jelenlegi oktatási rendszer lebontását szorgalmazza, az intézményfenntartástól kezdve a pedagógus életpályán át a tankönyvpiacig, vagy a felsőoktatásban a kancellári rendszer megszüntetésétől a felvételi nyelvvizsga-követelmény eltörléséig.

– Csalódtam az oktatáshoz értő ellenzéki kollégákban, mert az egyértelműen látszik, hogy nem néztek utána az elmúlt években és hónapokban bevezetett intézkedéseknek. Ha tájékozódtak volna, akkor valószínűleg nem olyan javaslatok kerültek volna bele a csomagba, amiket már régen megcsináltunk vagy épp folyamatban vannak.

– Vegyük sorra a dokumentum legfontosabb pontjait! A legfontosabb alapvetésük, amit már az Oktatási Minimumot bemutató tüntetésen is hangsúlyoztak, hogy „egy jó oktatási rendszerben a gyerekek is jól érzik magukat".

– Valóban célszerű, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, de nem biztos, hogy ezt úgy kell elérni, hogy nem kell tanulni, vagy csak keveset. Ahhoz, hogy jól érezzék magukat a diákok, megfelelő iskolai környezet kell, motiváló légkör és jó tanárok. Hogy túl nagy a gyerekek terhelése, ebben egyetértünk, az óraszámok csökkentésén dolgozunk. A Nemzeti Alaptanterv átalakításának egyik célja, hogy kevesebb időt kelljen az iskolában tölteni, és mégis a szükséges tudás birtokában távozhassanak a tanulók. Azonban nem árt tudni, hogy nemcsak a kormány kezében van ennek meghatározása, hanem az iskolák és a szülők is dönthetnek bizonyos ügyekben, hiszen sokszor éppen a szülők elvárásainak igyekszik eleget tenni az iskola a többlet órákkal. Pont az iskolai autonómia rovására menne, ha ezeket mi akarnánk központilag limitálni. Egyébként például a tanítóknak most is megvan a lehetősége, hogy csak harminc perces órákat tartsanak a kicsiknek.

– „Új közoktatási törvényt kell elfogadni, önálló minisztériumot felállítani."

– Nem látom ennek szükségességét, önmagában egy másik törvénytől ezek a gondok nem oldódnak meg. Ahogyan az oktatás fejlesztése sem azon múlik, hogy önálló minisztériuma van-e a területnek. Akinek van vezetői tapasztalata, ezt pontosan tudja.

– Intézményfenntartás: „központosítás helyett olyan szervezeti-irányítási modell, amely önkormányzatiságon alapul", tehát visszaadni az iskolákat a települési önkormányzatoknak vagy önkormányzati társulásoknak.

– Szerintem nem gondolták át, hogy miről beszélnek. Pontosan Hiller István kezdeményezte miniszterként 2009-ben az iskolák egy részének állami fenntartásba vételét, mert azok az önkormányzatok, ahol az adóerő nem elégséges, egyszerűen nem tudják fenntartani az iskoláikat. A mostani tankerületi központoknak köszönhetően könnyebben meg lehet oldani különböző problémákat. Nincs olyan város, amelyik foglalkozott volna másik, nem a területén lévő iskolával, például egy szomszédos faluéval. Így viszont ki lehet egyenlíteni a különbségeket, megoldani például a szaktanárellátást. A Klik valóban túl nagy volt, a tankerületek mostani rendszere viszont éppen megfelelő az ügyek kezeléséhez, és a döntéshozatal elég közel van az iskolákhoz.

– „Az állami iskolákban garantálni kell a világnézetileg semleges oktatást".

– Az állami iskolákban garantált a világnézetileg semleges oktatás. Ha valaki úgy dönt, hogy egyházi iskolába viszi a gyermekét, az nyilván más.

– Eltörölnék a kötelező hit- és erkölcstan órákat, és a mindennapi testnevelést is.

– Ez nyilvánvalóan nem szakmai, hanem politikai célkitűzés, a polgári kormány két fontos oktatáspolitikai elképzelésének megszüntetését jelenti, mindenfajta indokra hivatkozva. Az emberek nagy része túlsúlyos, a gyerekek is, és negyven százalékuknak mozgáskoordinációs problémái vannak. Ha nem hívjuk fel a figyelmet arra, milyen fontos a testmozgás, akkor nem lesz javulás. Ahol pedig nincs megfelelő infrastruktúra, ott építünk tornatermeket.

– „Az oktatásra fordított kiadásoknak fokozatosan el kell érniük a mindenkori GDP hat százalékát".

– Most 4,8 százaléknál tartunk, ez meghaladja az európai átlagot, ami 4,5 százalék. Nem szabad elfelejteni, hogy ez az arány attól is függ, mennyire nő a GDP, márpedig itt van egy folyamatos GDP-növekedés. A ráfordítás abszolút összege 2013 óta folyamatosan növekszik, 2017-ben ezerkilencszázmilliárd forint volt, a 2018-as tervszám kétezerháromszázmilliárd forint úgy, hogy közben sajnálatos módon csökken a gyermekek száma, tehát az egy gyerekre fordított összeg emelkedik. Én is azt gondolom, hogy tovább kell növelni az oktatásra fordított összeget, de az sem mindegy, hogyan, mert ha egy jó struktúrában költjük el, akkor jobban hasznosul. Egyébként fél éve indult el a valaha volt legnagyobb iskola-felújítási program, száznegyvenmilliárd forintot költünk iskolafelújításokra, hatvanmilliárd forintot digitális infrastruktúra-fejlesztésre.

– Korszerű NAT-ot ígérnek.

– Ennek a megalapozása folyik, ezért ez szintén csak politikai kijelentésnek tűnik a részükről.

– Nemrég viszont arról hallottunk, hogy csúszik a NAT kidolgozása. Hol tart a munka?

– A jó munkához idő és nyugalom kell. Csépe Valéria professzor asszony vezetésével zajlik a tervezés, és ha rajtunk múlik, nem kell izgulni a jövő szeptemberi bevezetése miatt.

– „A szabad tankönyv- és módszerválasztás a pedagógiai szabadság alapvető része."

– A módszertant senki nem befolyásolja, ezért ezt így értelmezni sem tudom. A szabad tankönyvválasztással kapcsolatban pedig: kerettantervekként két tankönyvnek kell lenni, egyébként összesen több mint háromezer tankönyvből lehet választani. Akiknek ebben korábban üzleti érdekeltségük volt, azoknak az fáj, hogy a kormány nem kívánta tovább megfizetni a magánkiadók extraprofitját az adófizetők pénzéből. Ezért érik támadások a tankönyveket. Amikor a kísérleti tankönyveket a pedagógusok kipróbálták, nagy többségük azt mondta, ha az általuk felfedezett hibákat kijavítják, örömmel használják ezeket a kiadványokat.

– Az ingyentankönyv program folytatása nem szerepel az Oktatási Minimumban.

– Arra azt mondják, hogy nem is igazi ingyentankönyv, mert vissza kell adni. Egyrészt alsó tagozaton nem kell visszadni, más esetekben pedig miért ne lehetne újra használni, ha a tankönyv nem megy tönkre? Ezt a problémát egyébként hamarosan úgyis megoldja a digitalizáció.

– „Új országos szintű konzultatív testületet kell létrehozni" nyilvánvalóan az általuk folyamatosan támadott Köznevelés-stratégiai Kerekasztal helyett.

– Nem értem, kiket akarnak még meghívni? Mi mindenkit meghívtunk, az összes civil szervezetet is, ha nem akarnak eljönni, azt nagyon sajnáljuk. Egyébként most úgy tűnik, a Pedagógusok Szakszervezete is bekapcsolódik a kerekasztal munkájába.

– Hangsúlyos az anyagban a szegregáció elleni küzdelem témája, ami nem csoda Daróczi Gábor oktatási miniszterjelöltjük tevékenységét ismerve, az általuk az állam ellen indított iskolaperekre gondolva. „El kell törölni azokat a jogszabályokat, amik lehetővé teszik a szegregációt", „a szegregálókat szankcionálni kell" – írják.

– Nincs olyan jogszabály, ami lehetővé teszi a szegregációt. Az egyházi iskola sem szegregálhat. A szegregációra van szankció, emiatt sajnos több iskolát is be kellett zárni, de ha bezárjuk az iskolát, attól még maga a probléma nem oldódik meg. Ha egy településen a gyerekek kilencven százaléka cigány, és bezárjuk az iskolát, akkor mi történik? Átviszik őket a következő faluba, ahol szintén ez a helyzet. Ez ellen csak úgy lehet küzdeni, ha az iskola jó, és a jobb anyagi helyzetben lévő szülők is látják az értékeit. Mert a jobb anyagi helyzetben lévő szülők a jó iskola mellett döntenek, a rosszabb helyzetben lévő szülők pedig a közeli iskola mellett. Ez is a szegregáció. A jó iskola működtetéséhez az állami fenntartás ad lehetőséget. Darócziék az iskolaperekkel Brüsszelbe vitték az ügyet, pedig nem volt megoldásuk a szegregáció ellen. Nekünk van. Ezt bemutattuk Brüsszelben, és látták, hogy működik.

– Megszüntetnék az általános iskolában a délután 4-ig tartó kötelező benntartózkodást.

– Úgy látszik, nem értik, hogy ez miről szól. Először is, ez alól a diákokat föl lehet mentetni. Hangsúlyoznám, hogy a délutáni benntartózkodás azoknak a gyerekeknek fontos, akik otthon nem kapják meg a sikeres tanuláshoz a megfelelő támogatást. Tehát éppen a szegregáció ellen hat. Az iskolában felkészülhet a következő napra, segítséget kap, foglalkoznak vele. Meg kell nézni a számokat, a PISA és a PIRLS-felmérés eredményei is azt mutatják, hogy egyértelműen a család határozza meg a tanulás sikerességét. A délutáni bentlét a családi háttérből adódó különbségeket, az esélyegyenlőtlenséget enyhíti.

– A pedagógusoknak az óra- és az adminisztratív terhek csökkentését ígérik, valamint az életpálya-modell kivezetését.

– Az életpálya-modellt nem megszüntetni kell, hanem módosítani, újabb elemeket belerakni két minősítés között. Az adminisztratív terhekről, például a portfólió-készítésről menet közben kiderült, hogy mégsem olyan rettenetesek, a KRÉTA-rendszer pedig tovább csökkenti az adminisztrációt.

– „A pedagógus nem kötelezhető arra, hogy akarata ellenére bármely szervezetnek tagja legyen" – itt nyilván a Nemzeti Pedagógus Karról van szó.

– Az NPK pontosan a szakma elismerését jelenti. Valakinek képviselni kell a pedagógusokat, a szakszervezetek alacsony reprezentativitása mellett. Az NPK állásfoglalásai egyébként gyakran meglehetősen kritikusak a kormánnyal szemben, tehát itt sem igazán tudom értelmezni az ellenzéki hangokat.

– A felsőoktatásra áttérve: „a kancellári és konzisztóriumi rendszert haladéktalanul fel kell számolni".

– Nincs olyan nyugat-európai egyetem, ahol ne lenne kancellár. A konzisztóriumnak pedig pont az a feladata, hogy egyrészt átvesz a fenntartó minisztériumtól feladatokat, másrészt kapcsolatot teremt az egyetem közvetlen környezetével. A kancellári rendszerre visszatérve: 2014-ig az egyetemek jelentős része anyagi gondokkal küzdött, most viszont 330 milliárd forint van az egyetemek számláján, és ennek csak a fele uniós támogatás, a többi saját forrás. Eddig ennyi nagyságrendileg sem volt soha.

– „Az állami felsőoktatási intézmények autonóm működésének feltétele a valódi gazdálkodási és pénzügyi önállóság."

– Az egyetemek önálló szervezeti egységek, amelyek önállóan gazdálkodnak.

– „Az állami egyetemeknek önállóan kell dönteniük a szakindításokról, illetve megszüntetésekről, a felvett hallgatók számáról. A felvehető hallgatók intézményekre és szakokra lebontott maximális számának központi meghatározását meg kell szüntetni", illetve a képzéseket „nem célszerű a munkaerőpiac pillanatnyi igényeihez igazítani". „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a jelenlegi hallgatószámhoz képest lényegesen többen vegyenek részt az egyetemi képzésekben".

– Már a bolognai rendszer előtt is kormányrendelet határozta meg a szakokat, 2014-ben azért kellett ehhez ismét hozzányúlni, mert ha nincs kontroll, akkor a diák már nem fogja átlátni a lehetőségeket. Most nyolcezer helyre lehet jelentkezni, két évvel ezelőtt tizenkétezer helyre lehetett, erre egyszerűen nem volt szükség. Semmiféle kapcsolat nem volt a munkaerőpiac és a szakok között, úgy képeztünk hallgatókat, hogy utána nem tudtak elhelyezkedni. Nincsenek keretszámok, az egyetemnek kapacitáshatára van, és a jelentkezőknek el kell érni a 280 pontos minimum-ponthatárt.

– Egyelőre nem vezetnék be a nyelvvizsga-követelményt sem a felvételihez.

– Ha a hallgatónak nincs nyelvvizsgája, amikor bekerül az egyetemre, akkor nem fogja tudni átvenni a diplomáját, ugyanis az egyetemnek nem feladata a nyelvoktatás, annál inkább a nyelvtudás alkalmazása az oktatás során. Tehát ezt sokkal jobb még a gimnáziumban megszerezni, ahol adott a nagy számú, ezerháromszáz kontaktóra, a nyelvtanárok, a különböző nyelvkönyvek és a módszertan is.

– „Visszamenőleg meg kell szüntetni a röghöz kötés jelenlegi rendszerét".

– A magyar állam finanszírozza az ösztöndíjasok tanulmányait, szerintem az adófizetők jogos elvárása, hogy a diplomás járuljon hozzá az itthoni közösség boldogulásához is.

– „A felsőoktatás állami támogatásának GDP-arányosan el kell érnie az Európai Unió tagállamaira jellemző átlagos értéket."

– Az összeg folyamatosan növekszik 2013 óta, de ezen a téren az intézményeknek is lenne feladata. Mindössze másfél százalék a kutatás-fejlesztési szolgáltatásból származó jövedelmük, noha ennek bővítéséhez elég sok segítséget kaptak. Ötven százalékban központi költségvetési forrásból működnek, húsz-huszonöt százalék származik a költségtérítéses hallgatók díjából, húsz százalék a pályázati támogatásokból. Sajnos egyelőre nem jelenik meg a donáció, ezzel egyelőre a magyar vállalatok nem nagyon élnek, pedig leírható lenne a nyereségadójukból.