Belföld

„Szolgáltató” tankerületi központok

Pölöskei Gáborné: A Klik adósságállománya várhatóan tovább csökken, az április végi 4,6 milliárdról 3,6 milliárd forintra

Szakmai kérdésekbe a fenntartó ezután sem szólhat bele, az intézményvezetők viszont a korábbinál nagyobb jogkört kapnak mind a munkaügyi, mind a gazdálkodási kérdésekben, az önkormányzati működtetésű iskolák átvételével pedig az iskolaigazgató lesz a főnöke mindenkinek, aki ott dolgozik – erről is beszélt lapunknak Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke.

Pölöskei Gáborné 20160528
Bővül az intézményvezetők jogköre – hangoztatja a Klik elnöke (Fotó: Csudai Sándor)

Az állami intézményfenntartó átszervezésének célja, hogy a minőségi oktatáshoz szükséges feltételeket az ország minden szegletében biztosítsa a diákok számára – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke. Hozzáfűzte: ehhez a korábbi, túlzottan központosított működést át kell alakítani, közelebb kell vinni az iskolákhoz a döntéseket, ami csak úgy valósítható meg, hogy az egyes hatáskörök a központtól a tankerületekhez és az iskolákhoz kerülnek. „Az új szervezeti formát július elsejétől fogjuk folyamatosan bevezetni, és felkészülünk az eddig az önkormányzatok által működtetett köznevelési intézmények működtetői feladatainak átvételére is, amire 2017. január elsejével kerülne sor – folytatta a szervezet elnöke. – Ehhez a kormány biztosítja a szükséges többletforrást, amely az első számítások alapján legalább ötvenötmilliárd forint. Jelenleg 5153 telephellyel rendelkezik a szervezet, ebből 2302-nél a Klik a működtető.”

Pölöskeiné rámutatott: a tankerületi központ – ahol lehetséges – átveszi a működtetéssel kapcsolatos feladatokat ellátó dolgozókat is a feladattal együtt. Így januártól ismét az iskolaigazgató lesz a főnöke mindenkinek, aki ott dolgozik. A feladatmegosztásban eddig a fenntartóhoz tartoztak a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők, tehát az iskolatitkár, a rendszergazda, a laboráns, a pedagógiai asszisztens, míg a működtető önkormányzat alkalmazottja volt a takarító, a portás, a gondnok, a karbantartó – magyarázta a Klik vezetője. Az iskolák vezetői nem utasíthatták ez utóbbiakat, mivel nem ők gyakorolták felettük a munkáltatói jogkört, hanem az önkormányzat.

Sok vitát váltott ki az, hogy a köznevelési törvény, illetve a vonatkozó kormányrendelet nem szabályozta pontosan a fenntartó és a működtető feladatait, ezért sok esetben egy eszköz megjavítása helyett mindkét fél a másikra mutogatott a saját jogértelmezése alapján, ezért alapvető problémák keletkeztek a működésben – magyarázta Pölöskeiné. Példaként említette, hogy amikor az önkormányzat tulajdonában lévő, de a fenntartó számára használatra átengedett projektorban kiég az izzó, akkor felmerül a kérdés: annak cseréje karbantartásnak vagy beszerzésnek minősül-e? Ha ugyanis karbantartásnak, akkor az önkormányzaté a munka, ha azonban beszerzésnek, akkor a fenntartóé a feladat. A működtetés és a fenntartás egy kézbe kerülésével ezek a vitás, az iskolák életét megnehezítő gondok megszűnnek – jelentette ki a Klik elnöke.

Az új szervezet előnyeit sorra véve Pölöskeiné rámutatott, hogy az intézményvezetők jogköre bővül mind a munkáltatói, mind a gazdálkodási jogok esetében, érdekeltté válnak a saját bevételek előállításában, mert azoknak jelentős részét visszaforgathatják iskolájuk fejlesztésébe, a fennmaradó részt pedig azok az iskolák kapják meg, amelyeknek nincs lehetőségük erre. További előny, hogy a tankerületi központok szolgáltató típusú szervezetként működnek majd, önálló költségvetési szervként az iskolák igényeinek megfelelően tudják biztosítani az anyagi és szakmai támogatást. Minden intézménynek lesz saját költségvetése, ezen belül az intézményvezető döntheti el, hogy a szakmai-dologi keretét mire és hogyan használja fel, bérgazdálkodást folytathat, és kis értékű beszerzéseket is lebonyolíthat majd. Fontos, hogy az intézmények költségvetését az intézményvezetőkkel együtt, az igényeknek megfelelően készíti el a tankerületi központ.

A „totális államosítást” emlegető bírálatokkal kapcsolatban az állami intézményfenntartó elnöke felidézte, hogy a köznevelési törvény hatályba lépése előtti évtizedekben az intézmények szakmai munkájába közvetlenül beleszólhatott a fenntartó azáltal, hogy neki kellett jóváhagynia az intézményi alapdokumentumokat, például a pedagógiai programot. Viszont 2013 óta a fenntartó egyetértési jogát csak akkor kell kikérni, ha az intézmény a pedagógiai programjában olyan feladatokat vállal, amelyek többletköltséget jelentenek a fenntartó számára. A szakmai kérdések változatlanul az intézményvezetők hatáskörébe tartoznak, a fenntartó támogathatja azt – szögezte le Pölöskeiné, hozzátéve, a szerződéseket, az együttműködési megállapodásokat a fenntartó az intézményvezetővel közösen köti, nem a feje felett.

A szervezet adósságállománya előreláthatóan tovább csökken, az április végi 4,6 milliárd forintról várhatóan 3,6 milliárd körüli összegre – közölte az intézményfenntartó vezetője, megjegyezve, a Kello felé fennálló tartozásokról is folyamatosan egyeztetnek és a kifizetés is zajlik.

A Népszabadság által megszellőztetett ügyvédi költségekkel kapcsolatban Pölöskeiné azt mondta, a három év alatt ügyvédi munkadíjra kifizetett, összesen 221 millió forint egy ekkora szervezetben, amelynek mintegy százhúszezer alkalmazottja van és közel hétszázötvenezer tanulóért felel, egyáltalán nem magas. A megbízott ügyvédi irodák a peres képviselet mellett egyéb jogi tanácsadással, valamint közbeszerzési eljárások lebonyolításával is foglalkoztak. Ha megyénként csupán egy jogászt állandó státusra felvett volna az állami intézményfenntartó, akkor az három év alatt mintegy kétszázhetvenmilliós bérköltséget jelentett volna – emelte ki az elnök. Hozzáfűzte, az egyes ügyvédi irodák kiválasztása szabályos eljárás keretében történt, a megbízási díjak nagysága pedig az elvégzendő feladatok mennyiségétől és súlyától függött.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom