Belföld
Szakmailag stabil érettségi rendszer
Az idén már vizsgafeltétel a közösségi szolgálat elvégzésének igazolása is
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2015/2016-os tanév május–júniusi érettségi vizsgaidőszaka, amely immár a huszonnegyedik a 2005-ben bevezetett kétszintű vizsgarendszerben. Május 2. és június 24. között 1161 helyszínen zajlanak majd a vizsgák. Az érettségizők közül közel 76 ezer végzős középiskolás az, aki ebben úgynevezett „rendes” érettségit tesz, rajtuk kívül mintegy 36 ezren vizsgáznak legalább egy tárgyból. Így összesen mintegy 112 ezren érettségiznek, 3242 vizsgabizottság közreműködésével.
Az írásbeli vizsgák május 24-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 2. és június 9., a középszintűek június 13. és június 24. között lesznek. Az összesen 411 600 vizsgából 43 ezer lesz emelt szintű. Ez a tavalyi évhez képest 1,6 százalékos növekedés, amely – az előző években tapasztalható folyamatos emelkedéshez hasonlóan – tükrözi a felsőoktatási felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket – hívta fel a figyelmet tegnapi közleményében az Oktatási Hivatal.
Az idén az idegen nyelven letett vizsgákat külön számolva 159 tárgyból lesz középszintű és 79 tárgyból emelt szintű vizsga. Emelt szintű vizsga hatodik éve már csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők. Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével: rendes, előre hozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító érettségi is lehetséges. A legtöbb természetesen a „rendes” érettségi vizsga lesz: 363 500, az összes vizsga 88 százaléka.
Most lép életbe az a szabályozás, amely szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele az ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása is. A közösségi szolgálatot tehát az érettségi vizsgák kezdetéig teljesíteni kell, ellenkező esetben a vizsgázó nem kezdheti meg az érettségit.
Az előző évek vizsgaidőszakainak eredményei igazolták, hogy a kétszintű vizsgarendszer képes arra, hogy minden évben gyakorlatilag azonos követelményeket támasszon az egyes vizsgatárgyakból az érettségizőkkel szemben – hangsúlyozta a hivatal, hozzátéve, ez a rendszer kiszámíthatósága, szakmai stabilitása, a felsőoktatási felvételit meghatározó szerepe miatt továbbra is alapvetően fontos.
A vizsgák időpontjai megtalálhatók az Oktatas.hu honlapon.
A felsőoktatásba felvételizők számára lényeges tudnivaló, hogy a maximálisan megszerezhető ötszáz pontból kétszáz az érettségi eredmények függvénye, ugyanilyen mértékben számít a tanulmányi eredmény, a fennmaradó száz pontot pedig pluszpontként, például emelt szintű érettségivel vagy nyelvvizsgával lehet megszerezni. Megéri tehát emelt szintű vizsgát tenni, hiszen a legalább 45 százalékos eredményért már ötven pluszpont jár, két tárgyból így megszerezhető a maximális száz pont – figyelmeztet az Eduline.hu. A minimumponthatárok egyébként nem emelkedtek az idén, alap- és osztatlan szakokon ez 280, felsőoktatási szakképzéseken 240 pont. Az emelt szintű érettségiért tehát pluszpont kapható, és vannak olyan szakok is, ahová csak a meghatározott tárgyból letett emelt szintű vizsgával lehet bekerülni.
Klik: Nincs káosz a tankönyvrendelésben
Hamisak azok a híresztelések, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Kello valamiféle hátsó szándéktól vezérelve kijátszanák a jogszabályokat, és szándékosan szűkítenék a pedagógusok tankönyvrendelési lehetőségeit – szögezte le lapunk kérdésére a Klik. (A Tanítanék Mozgalom szerint „káosz” van a rendszerben.) A fenntartó hangsúlyozta, a szabad tankönyvválasztás lehetősége továbbra is biztosított, több mint hatvan kiadó összesen 3527 féle tankönyve szerepel a tankönyvjegyzékben. A korábbi éveknél magasabb keretösszeget állapítottak meg, az 1-2. évfolyamon hat-, a 3. évfolyamon kilenc-, 4. 5. 6. 8. 10. és 12. évfolyamon tizenkettő-, míg a 7. 9. és 11. osztályban tanulónként tizenötezer forintért lehet rendelni. Az első-második évfolyamon azért emelték a korábbi duplájára a keretet, mert munkatankönyveket használnak a tanulók, ezek pedig nem alkalmasak tartós tankönyvnek. Egyébként továbbra is van lehetőség az összegek évfolyamok közti átcsoportosítására, a keretösszeg az adott intézmény tanulói létszáma alapján van meghatározva.