Belföld

Rugalmasabb, versenyképes oktatás

Balog általános Zoltán: Az iskola első három évében írni, olvasni, számolni és kommunikálni tanítanák meg jobban a gyerekeket

„Az óvodák jól teljesítenek” – jelentette ki Balog Zoltán egy oktatási konferencián. Hozzátette: azért megy sok gyermek csak hétévesen iskolába, mert túl nagy a távolság az óvoda és az alsó tagozat elvárásai, módszerei között. Ezen változtatna a kilencosztályos általános iskola, amely a tervek szerint háromszor három évre tagolódna. A miniszter kiemelte a duális képzés fontosságát a felsőoktatásban.

Balog Zoltán 20151120
Balog Zoltán esélyteremtést szorgalmazott (Fotó: Nagy Balázs)

Az oktatáspolitika és a gazdaság szereplői közötti párbeszédre nagy szükség van – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap a Versenyképes oktatás 2015 című konferencián, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Nemzeti Befektetési Ügynökség közösen szervezett Budapesten. A miniszter szerint az ország versenyképessége elsősorban az emberi erőforrás minőségétől függ, a jól képzett munkaerő elvándorlása ellen pedig részben a különböző életpályák kidolgozásával, részben a friss diplomás fiatalok helyzetbe hozásával, részben pedig jó család- és településpolitikával lehet küzdeni.

Az oktatásban a befektetés csak hosszú idő után térül meg, a „verseny” viszont a gyorsaságról szól, az oktatás versenyképességének megteremtése ezért olyan probléma, amire választ kell adnunk – mondta Balog. Szólt arról is, az esélyteremtés érdekében mindenkinek egyfajta „állami alapcsomagot” kell biztosítani, amely már a gyermekvállalás támogatásával – például a gyed extrával – kezdődik, azután pedig fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek minél korábban bekerüljenek az állami ellátórendszerbe.

„Az óvodák jól teljesítenek” – jelentette ki Balog. Hozzátette: azért megy sok gyermek csak hétévesen iskolába, mert túl nagy a távolság az óvoda és az alsó tagozat elvárásai, módszerei között. Ezen változtatna a kilencosztályos általános iskola, amely háromszor három évre tagolódna. Az első három évben írni, olvasni, számolni és kommunikálni tanítanák meg alaposan a gyerekeket, a második szakasz a közismeretek oktatására szolgálna, ezután pedig már a pályaorientáció, illetve a tehetséggondozás lenne középpontban. A rendszer ugyanakkor rugalmas lenne, a különösen tehetségesek nyolc év után tovább léphetnének.

A miniszter kitért a nyelvtudás és a digitális készségek fontosságára, valamint arra, hogy középiskolában is csökkenteni kell a lemorzsolódást, hogy a jelenleginél többen jussanak el az érettségiig. Emellett a versenyképesség-növelés fontos eszközeként említette a felsőoktatási béremelést, valamint a duális képzést, amely megkönnyíti a hallgatók átlépését a munka világába.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár a családtámogatások és a pedagógus életpálya mellett beszélt az iskolák jó gyakorlatainak átadásáról, amelynek köszönhetően változatos módszerek állnak rendelkezésre a felzárkóztatás és a tehetséggondozás témaköréből. A Nemzeti alaptantervbe foglalt „tudásminimum” a nemzeti identitásnevelést szolgálja, márpedig az identitásukban erős nemzetek versenyképessége nagyobb – szögezte le az államtitkár. Czunyiné Bertalan Judit emlékeztetett a szakképzés rugalmassá tételére is.


Ingyenes szoftvercsomag a tanároknak

Több mint százötvenezer tanár és oktató ingyen használhatja a Microsoft felhőalapú Office 365 programcsomagját öt személyi számítógépen, valamint további öt különböző mobileszközön, legyen az táblagép vagy okostelefon – jelentette be a köznevelési államtitkár. Czunyiné Bertalan Judit elmondta, ez négymilliárd forint értékű ajándék, cél a jó tanítási környezet megteremtése. Díjmentesen elérhetővé válnak a Word, Excel, Powerpoint és más alkalmazások offline vagy online módon is.